2017. december 8., péntek

500 köves Csakrafa

Ezt a fát megrendelésre készítettem 60. szüli napra. A fát az élet minden területére kérték szeretett, egészség, jó lét.
Az ásványok amelyek rajta vannak: Ametiszt, kalcedon, hegyikristály, obszidián, szodalit, vörös aventurin és amazonit.

Az AMETISZT erősen spirituális kő

Csakra: gyökércsakra, koronacsakra, napfonat csakra
Csillagjegy: Kos, Szűz, Skorpió, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: A világostól a sötétliláig, sápadt lilásvörös, átlátszótól az áttetszőig.
Az ametisztet soha ne tegyük a tűző napra, mert kifakul, és elveszti ibolyaszínét.

Gyógyhatása:
Légzési és asztmatikus problémákkal szenvedőknek is hatékony segítsége lehet.
Enyhíti a torokfájást, tisztítja a vért, kiegyenlíti a vérnyomást, ill. javítja a látást, sőt színvakság gyógyítására is használják. Jótékony hatással bír a bőrbetegségekre, gyakran használják migrénes fejfájás ellen is.
Erősen méregtelenítő hatású.

Lelki hatás:
Leonardo Da Vinci egyszer azt írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját
Az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív energiájává alakítja át. Megtanít, miként változtassunk berögözött viselkedési mintáinkon.
Lila színével koronacsakránkhoz csatlakozva nagy segítségünkre lehet stresszes időszakainkban, mivel természetes nyugtató hatással bír. Segít alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatása végett. Megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.
Használjuk ezt a követ meditáció során, nagyszerű segítség az elmélyülésben, mivel az ametiszt a bennünk lakó Istennel rezonál és segít kitárni az elmét az új gondolatok előtt.

Az ametiszt erősen védelmező kő, viselőjének segít kivívnia a jogos igazát, de védelmez tolvajok, betörők és átkok ellen.

HEGYIKRISTÁLY

Csakra: minden csakra
Csillagjegy: minden csillagjegy
Elem: föld, némi levegő

Gyógyhatás:
A testi gyógyításban olyan széles spektrumon használható, hogy annak a felsorakoztatására oldalunk nem alkalmas, így csak egy kis ízelítőt nyújthatunk.
A hegyikristály minden területre hat; gyógyító, gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatással.
Használhatjuk szemre, bőrre, ízületre, hátra, belekre, emésztőrendszerre. Mivel a test negatív rezgéseit pozitívvá alakítja, ezért daganatos megbetegedések esetén is javasolt használata. 
Ha egy területre megtaláljuk gyógy kövünket, vagy a saját személyes ásványunkat, annak a hatása megsokszorozható a hegyikristály segítségével.

Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.
A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír.

KALCEDON

Csakra: torokcsakra
Csillagjegy: Ikrek, Rák, Szűz, Nyilas, Bak
Elem: levegő, némi víz (fehér változat)
Szín: szürke, szürkéskék, szürkészöld, szürkésfehér

Gyógyhatás:
Mivel a kalcedon főleg a torokcsakra területén fejti ki hatását, általában e tájék betegsége és zavarai esetén alkalmazzák. Hat az olyan légúti megbetegedésekre, mint például a torokgyulladás, a hörghurut akut és krónikus formája, a rekedtség, torokfájás, gégehurut, pajzsmirigy és betegségei ellen. A beszédképességet javító tulajdonságai miatt beszédzavarok és dadogás ellen is alkalmas. A torok területén jelentkező blokádokat felszámoló hatása miatt a kő ragadványneve: " a szónokok köve". A kalcedon a szemnek is jó orvossága, különféle szempanaszok és zöld hályog esetén is alkalmazzák.

A kalcedon hatása a lélekre:
A kalcedon segít elhatárolódni a lelki megterhelésektől, nyugtat, ellazít, megszünteti a belső nyugtalanságot, fokozza a terhelhetőséget. Nem csupán az agressziót építi le, hanem megkönnyíti a mások agressziójával való elbánást is, sőt tudatosítja bennünk saját, gyakran elfojtott agressziónkat. Harmonizálja és megnyugtatja az indulatokat is. Segít a lelki traumák feldolgozásában, visszaadja önbizalmunkat és az elevenség érzését.


OBSZIDIÁN
Csakra: gyökércsakra
Csillagjegy: Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő
Elem: föld
Színe: fekete, szürke, barna, zöld, sárga, áttetsző, átlátszatlan

Gyógyhatása:
Az obszidiánnak színben többféle változata van, gyógyhatásuk azonban színtől függetlenül megegyezik. Hatásosak allergia esetén, fokozza a vérellátást, segíti az emésztést. Általános életerővel tölt el minket használata során. Gyulladáscsökkentő hatású, jó izomfájdalmak kezelésére is.

Az obszidián minden változata erős védelmet nyújt használójának! Blokkolja és elnyeli a negatív energiákat. Ön valószínűleg magától a félelemtől fél, elsősorban saját negatív gondolataitól szeretne megszabadulni.
A hópehely obszidián erősíti az önmagába vetett hitet és a segítségével szilárdan kapcsolódhat a Földanyához.

SZODALIT

Csakra: homlokcsakra, torokcsakra
Csillagjegyei: Kos, Oroszlán, Szűz, Nyilas, Bak, Halak
Intenzív kék alumo-szilikát, az áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatás:
Használhatjuk a látás javítására, szemgyulladás kezelésére és retinaproblémákra.
Szabályozza a vérnyomást, hat a hasnyálmirigyre, segít vércukorproblémák kezelésében.
Kezelhetünk vele mindenféle mirigybetegséget, beleértve a pajzsmirigy, hasnyálmirigy és nyirokrendszer problémáit is. Pozitív hatással van a nyaktájékra is, használhatjuk a torok betegségeire. Erősíti az immunrendszert.

Lelki hatás:
A szodalit a hősök köve, ha ugyanis bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy kimerjünk állni a meggyőződésünk mellett, a szodalit az az ásvány, amit feltétlen magunknál kell tartanunk. Hordjuk magunkkal, ha tudjuk, hogy konfrontációba fogunk keveredni valakivel és meg szeretnénk vívni a magunk igazát. Általában segít kifejezni magunkat, mind szóban, mind írásban, hiszen a szodalit megnyitja a torokcsakrát. 
A homlokcsakrán keresztül, segíti a hozzáférésünket intuitív oldalunkhoz. Az intuíció mellett objektivitásunk fejlesztésében is részt vehet ez az ásvány, elsősorban abban segít, hogy önmagunkat kívülről láthassuk és objektívebben, kevésbé kritikusan ítélhessük meg.
A közösségi kapcsolataink erősítésére is alkalmas. 

AMAZONIT

Csakra: szívcsakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Mérleg, Nyilas, Vízöntő, Halak
Színe: zöld - kékeszöld, áttetszőtől az átlátszatlanig terjed
Eleme: Föld

Gyógyhatása:
Az amazonit ősidők óta a szülő nők köveként van számon tartva! Elősegíti a fájásokat és megkönnyíti a szülést. Lazító, oldó hatást fejt ki a menstruációs görcsök esetében is.
Réztartalma révén erősíti az agyat.
Lelki téren is kiegyensúlyozó hatása van: oldja a lelki feszültséget és nyugtatólag hat az idegekre. Még önpusztító hajlamok és depresszió esetén is feljegyezték harmonizáló hatását.

Lelki hatása:
Ha pénz tekintetében rossz szokásai vannak, az amazonit segíthet az erről való leszokásban. Ha inkább szűkmarkú, akkor megmutatja, hogy ezzel ellentétes hatást vált ki, így segíti egyensúlyban tartani a pénz áramlását. Az amazonit elűzi az irigységet, akár Önből árad, akár Ön felé irányul! Ez a kő megvéd a féltékenységtől, bizalmat ad és bizalmat vonz.
Az AMAZONIT a békesség köve is, segít rátalálni a belső békére és segít azt fenntartani az Önt körülvevő folyamatos változás ellenére is! Ha Önnek az AMAZONIT kőre esett a választása, az azért van, mert szeretne kapcsolatban maradni Önmaga belső spirituális lényegével, hogy az megkönnyítse a bizonytalanság és instabilitás ellen folytatott küzdelmét!
Az is előfordulhat, hogy az Ön birtokában van az a tudás, ami szerint a változás lehetőségeket hoz és képes együtt haladni az áramlással. Tegye a követ a szívcsakrára, így az AMAZONIT gyógyítja a szomorúságot és újraindítja a szeretet áramlását. A torokcsakrára téve megnyugtatja, érthetővé teszi a kommunikációt és tudatára adja mikor érdemes hallgatni.
Ha bűntudata van, a szívén egy amazonit kővel képessé válik megbocsátani önmagának!


VÖRÖS AVENTURIN

Csakra: nemi csakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Szín: bordó, barack
Elem: Föld

Gyógyhatás:
Segíti az anyagcserét, fogyást. Bőrproblémáknál is hatásos, pl. ekcéma, gombás fertőzések ellen.  Jó hatással van a vérképzésre, vérellátásra, melegíti, élénkíti az érzéketlen testrészeket. Erősíti a májat és az érzékelést. Csökkenti a koleszterin szintet, egyensúlyban tartja a vérnyomást, megelőzi az érelmeszesedést és a szívrohamot. Csökkenti az allergiás tüneteket.

Lelki hatás:
A boldogulás köve. Nagyon pozitív kő. Az Aventurin a belső harmónia és szeretet köve. Csillapítja a belső nyugtalanságot és bizonytalanságot, a haragot, és az ingerültséget. Gyógyítja a szívfájdalmat, csillapítja a fájó veszteségek miatti szomorúságot. Segíti a derűs, oldott hangulat, elérését, ösztönöz álmaink megélésére, megvalósítására, segít feszültségmentes éber állapotot kialakítani.
Nyugtató hatásán keresztül erősíti a humorérzékünket és segít pozitív gondolkodásban. Viselőjét alkalmazkodó-képessé és toleránssá teszi. Segít például konfliktusoknál, az egyszerű megoldást megtalálni. Megnyitja a szívet az élet szép dolgaira és erősíti az érzékelést.

A fa magassága 36 cm ekkora fát 21 000 Ft-ért készítek postaköltséggel együtt.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

email cím: baraczne@gmail.com
Telefon szám: 20/5938-003


2017. szeptember 19., kedd

Különleges nászajándék

Ezt a kompozíciót megrendelésre készítettem. Egy fiatal srác keresett meg ezzel az elgondolással. Nászajándéknak szánta ezt a különleges ajándékot.  Ő elmondta mit szeretne és én igyekeztem megvalósítani az elgondolását. Később kaptam tőle egy levelet amelyben megírta. hogy a házaspár nagyon meghatódott és őrült az ajándéknak. Köszönöm, hogy megvalósíthattam az álmát.

A kompozíció egy 32x43-as USB lapra készült.
A fa magassága 30 cm-es, a makett ház magassága 10,5 cm-es, hossza 17,5 cm-es, szélessége 12,5 cm-es. A szőlő tökék magassága kb 5 cm-esek, kis bokrok magassága kb 3 cm-esek.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
Egy ilyen kompozíciót 45 000  Ft-ért készítek Csak személyes átvétellel.

baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. június 13., kedd

Szeretlek Magyarország 58 cm-es életfa





Ezt a fát megrendelésre készítettem. Nagyon jó érzés, hogy így sikerült. Egy nagy nevű cég rendelte tőlem most már külföldön van amire jó érzés gondolni. Magán a fán nemzeti színeinket használtam.A fára  4 mm-es gyöngyöket fűztem és próbáltam úgy elosztani a színeket mint a zászlónk sávjai.




A fa magassága 58 cm-es.

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
 Ekkora fát 27 800  Ft-ért készítek posta költséggel együtt.

baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. május 16., kedd

Akác életfa





Ehhez  hasonló akácfát készítettem megrendelésre. Ez a lila akácfa kicsit másként készült mint a régebbi fáim. A leveleket 2 mm-es kása gyöngyből fűztem levél formára, a lecsüngő ágakat amely a virágzást jelképezi 3 fajta színnel készítettem. Ezen a fán kb 30 órát dolgoztam. Rengeteg gyöngyöt fűztem rá kb 15 000 szemet.    



A fa magassága 26 cm-es.

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
 Ekkora fát 13 500  Ft-ért készítek posta költséggel együtt.

baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. május 9., kedd

Barna napkő medál lánccal

Ez a medál barna napkővel készült és egy barnás arany dróttal foglaltam be.

NAPKŐ BŐSÉG ÉS HOSSZÚ ÉLET KRISTÁLYA

Csakra: gyökércsakra, napfonat csakra
Csillagjegy: Mérleg, Oroszlán
Szín: sárga, narancssárga, vörös-barna, kék, átlátszó, átlátszatlan, színjátszó, csillámos fénnyel
Elem: tűz

Gyógyhatás:
A napkő serkenti az öngyógyító képességet, szabályozza a vegetatív idegrendszert és összehangol minden szervet. Jótékonyan hat a krónikus torokgyulladásra, enyhíti a gyomorfekélyt. Kristályrácsot rakhatunk ki belőle a test körül, és segítséget jelent a porcproblémákra, a reumára, valamint általános érvénnyel a fájásokra és a fájdalmakra.

Lelki hatás:
A napkő remek ellenszere a depressziónak, felderíti a komor hangulatokat. Főleg az évszakokhoz kötődő mániás depresszióra hatékony, fényt visz a téli sötétségbe. Megszünteti a kirekesztettséget, a hátrányos helyzetűséget és az elhagyatottság érzését. Feloldja a gátlásokat és a bogarainkat. A visszára fordítja a kudarcérzetet, növeli az önbecsülést és a magabiztosságot. Optimistává és lelkessé tesz: pozitívan állunk hozzá a történésekhez. Még a legmegrögzöttebb pesszimista sem tud ellenállni a napkőnek. A napfonat csakrára téve kivonja–átalakítja a terhes és elfojtott érzelmeket.
A napkő jókedvű és visszafogottan ösztönző kő. Életörömöt és jó természetet ad át, erősíti az intuíciót. Ha úgy érezzük, hogy az élet semmi jót nem tartogat számunkra, segít megtalálni az örömünket; és arra ösztökél, hogy ne hagyjuk el magunkat. Megtisztítja a csakrákat, fényt és energiát biztosít; s lehetővé teszi, hogy az igazi énünk boldogan kiragyogjon. A hagyomány szerint a napkő a jóakaratú istenekhez és a jó szerencséhez kötődik.




A medál nagysága 3,5x2,5x0,5 cm, a lánc hossza 43+5 cm-es 1,5 mm-es a börszál és delfin kapocs van hozzá
Lánc ára 1 700 Ft + postaköltség
Másfajta ásvánnyal is elkészíthető a medál.

 baraczne@gmail.com  
Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. április 25., kedd

Fluorit szerencse medál lánccal

Ez a medál fluorit ásványból készült színe zöldes kék.

FLUORIT A ZSENIK KÖVE

Csakra: torokcsakra, homlokcsakra, koronacsakra
Csillagjegy: Vízöntő, Halak
Elem: víz, levegő (kék); föld, levegő (zöld)
Szín: fehér, bor sárga, zöld, ibolya, rózsaszín, kék vagy fekete átlátszó, áttetsző

Gyógyhatása:
A fluorit - mint az a nevében is megmutatkozik - nagyrészt fluorból áll. Hatással van a csontokra, ezen a területen sokféle betegség kezelésére használják. Így pl hatással van az ízületi gyulladásra, csontritkulásra, vagy csonttörések esetében. A fogakat is ellenállóbbá és erősebbé teszi. A fluoritot légzési panaszok enyhítésére is használják, mert segíti a nyálkahártya, a légutak és a tüdő regenerálódását. Allergia ellen is hatásos!
Segíti a nagyagy működését, a könnyebb tanulást és a gyorsabb gondolkodást.

Lelki hatás:
A fluorit fejleszti és finomítja a szellemet és az észlelést, koordinálja az agyféltekéket. Nagyobb rendezettséghez és koncentrációhoz vezet. Erősíti a megkülönböztető képességet és tisztábbá teszi az intuitív felismerést. A fluoritot a " zsenik kövének " is nevezik.
Szellemünket a magasabb igazságok felismerésének irányába fejleszti. Finomítja az agysejtek rezgését, amivel szellemünk nyitottabbá válik a valóság magasabb rezgésű síkjaival való kapcsolat felvételére. A fluorit segítségével tudatosabban észlelhetjük az aura kisugárzását vagy a gyógyító rezgéseket.
 



A medál nagysága 2,5x2x1 cm, a lánc hossza 43+5 cm-es 1,5 mm-es a börszál és delfin kapocs van hozzá
Lánc ára 1 700 Ft + postaköltség
Másfajta ásvánnyal is elkészíthető a medál.

 baraczne@gmail.com  
Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. április 13., csütörtök

Aventurin medál

Ez a medál aventurin ásvánnyal készült ezüst színű dróttal foglaltam be. A medál nagysága 3,5x2.5x0.5 cm-es

AZ AVENTURIN VONZZA A GAZDAGSÁGOT ÉS A JÓ SZERENCSÉT!

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Szín: szürkészöld, zöld, vörösesbarna, áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatása:
Gyógyhatása testi síkon leginkább a bőrünkre való pozitív hatásában írható le. Alkalmazzák allergia, kiütések, ekcéma, pattanások kezelésénél. Egyszerűen érintsük meg vele a kezelni kívánt bőrfelületet, vagy készítsünk kristályvizet belőle úgy, hogy egy éjszakára vizes tálkába helyezzük az aventurint.
Bélproblémák esetén is hatásos segítség lehet; hasmenés és székrekedés is sikeresen kezelhető vele.

Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
A kő viselőjének növeli a környezete iránti alkalmazkodóképességét, toleranciáját és segíti a konfliktusok egyszerűbb megoldását.

Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását.


A medál nagysága 3,5x2,5x0,5 cm, a lánc hossza 43+5 cm-es 1,5 mm-es a börszál és delfin kapocs van hozzá
Lánc ára 1 700 Ft + postaköltség
Másfajta ásvánnyal is elkészíthető a medál.

 baraczne@gmail.com  
Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. április 5., szerda

Tigrisszem medál

Ezt a medált tigrisszemből készítettem, a drótnak jó a kopás állósága. Maga a drót alumínium alapú festett ezüst színű. .a medál nagysága 3,5x2,5x0.5.

TIGRISSZEM

Csakra: napfonat csakra
Csillagjegy: Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Nyilas
Elem: föld, némi levegő
Színe: sárgásbarna, aranybarna az áttetszőtől az átlátszatlanig.

Gyógyhatása:
Csont és ízületerősítő hatása van, mozgásszervi merevség ellen is hatásos. Erősíti a légutakat, ezért meghűlés, köhögés, de még bronchitis és asztma ellen is hathatós segítség.
Az idegi betegségek széles spektruma ellen hat, az ideggyulladástól az epilepszián keresztül a skizofréniáig hatásos.

Lelki hatás:
Az ásvány nevében minden benne van, amit spirituális síkon nyújtani tud. Elősegíti a "tiszta" szemmel látást, segít, hogy magunkat és a körülöttünk lévő világot perspektivikusabban lássuk, ennek köszönhetően figyelmesebben tekintsünk környezetünkre. 
Ezzel a fokozott megfigyelési képességgel könnyebben tudunk döntéseket hozni és problémákat megoldani. Azoknak az embereknek, akik nehezen hoznak döntéseket, kitűnő választás ez a kő. Ebből a tulajdonságából fakadólag nagyon jól használható a kő tanulmányaink során, vizsgák alkalmával, vagy amikor hirtelen gyors döntéseket kell meghoznunk. 
A tigrisszem megfékezi a túláradó energiákat, izgalmakat, melynek helyét mélységes belső béke és védettség érzete veszi át.
Már a régi időkben is úgy tartották, hogy a tigrisszem olyan kő, amely felvidítja a viselőjét és élesíti az elméjét. Erősíti a barátságokat és megvéd a hamis barátságoktól. 


A medál nagysága 3,5x2,5x0,5 cm, a lánc hossza 43+5 cm-es 1,5 mm-es a börszál és delfin kapocs van hozzá
Lánc ára 1 700 Ft + postaköltség
Másfajta ásvánnyal is elkészíthető a medál.

 baraczne@gmail.com  
Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. március 27., hétfő

Hófehér amazonittal

Ezt a gyöngyfát megrendelésre készítettem. 50 db amazonit ásványkő van rajta. Az ásványok száma jelképezi az eltelt éveket.


AMAZONIT

Csakra: szívcsakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Mérleg, Nyilas, Vízöntő, Halak
Színe: zöld - kékeszöld, áttetszőtől az átlátszatlanig terjed
Eleme: Föld

Gyógyhatása:
Az amazonit ősidők óta a szülő nők köveként van számon tartva! Elősegíti a fájásokat és megkönnyíti a szülést. Lazító, oldó hatást fejt ki a menstruációs görcsök esetében is.
Réztartalma révén erősíti az agyat.
Lelki téren is kiegyensúlyozó hatása van: oldja a lelki feszültséget és nyugtatólag hat az idegekre. Még önpusztító hajlamok és depresszió esetén is feljegyezték harmonizáló hatását.

Lelki hatása:
Ha pénz tekintetében rossz szokásai vannak, az amazonit segíthet az erről való leszokásban. Ha inkább szűkmarkú, akkor megmutatja, hogy ezzel ellentétes hatást vált ki, így segíti egyensúlyban tartani a pénz áramlását. Az amazonit elűzi az irigységet, akár Önből árad, akár Ön felé irányul! Ez a kő megvéd a féltékenységtől, bizalmat ad és bizalmat vonz.

Az AMAZONIT a békesség köve is, segít rátalálni a belső békére és segít azt fenntartani az Önt körülvevő folyamatos változás ellenére is! Ha Önnek az AMAZONIT kőre esett a választása, az azért van, mert szeretne kapcsolatban maradni Önmaga belső spirituális lényegével, hogy az megkönnyítse a bizonytalanság és instabilitás ellen folytatott küzdelmét!
Az is előfordulhat, hogy az Ön birtokában van az a tudás, ami szerint a változás lehetőségeket hoz és képes együtt haladni az áramlással. Tegye a követ a szívcsakrára, így az AMAZONIT gyógyítja a szomorúságot és újraindítja a szeretet áramlását. A torokcsakrára téve megnyugtatja, érthetővé teszi a kommunikációt és tudatára adja mikor érdemes hallgatni.
Ha bűntudata van, a szívén egy amazonit kővel képessé válik megbocsátani önmagának!


A fa magassága 20 cm-es.

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
 Ekkora fát 5 500  Ft-ért készítek +posta költség

baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. március 7., kedd

100 köves Pink opál szerencsefa

Ez a fa 100 db ásvány kővel készült.

PINK OPÁL

Csakra: szívcsakra, nemi csakra
Csillagjegy: Rák, Szűz, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: rózsaszín
Elem: levegő

Gyógyhatás:
Az Opál gyógyítja a fertőzéses betegségeket, lázcsillapító hatású, tisztítója a vérnek, vesének, javítja a látást. Szabályozza az inzulintermelést. Szoros összefüggésben áll a női hormonokkal, segít menstruációs panaszoknál, szülésnél, és felgyorsítja a szülés utáni regenerációt.

Lelki hatás:
A történelem során többféleképpen értékelték. Az egyik legfontosabb kő az értéki élet kibontakozására. Egyrészt a remény köve, illetve a művészek és zenészek köve is.
Az Opál hatására felszínre kerülnek a valódi jellembéli tulajdonságaink, így szembesülhetünk vele, és a negatív vonásainkat korrigálhatjuk. Fejleszti önértékelésünk, önbecsülésünk, kreativitásunk, spontaneitásunk. Erősíti a művészi hajlamokat.
A Hold energetikájához kapcsolódik, így hangsúlyos az érzelmekre való hatása. Felerősíti az érzelmeket, elsöpri a gátlásokat. Szoros kapcsolatban áll az szerelemmel, szenvedéllyel, erotikával, szexualitással


A fa magassága 20 cm ekkora fát 4 000 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

email cím: baraczne@gmail.com
Telefon szám: 20/5938-003

2017. február 22., szerda

100 köves Korall életfa

Ez a fa 100 db korallal készült.

Csakra: gyökércsakra, nemi csakra, szívcsakra
Csillagjegy: Bak, Halak, Mérleg, Rák, Vízöntő
Elem: víz, föld (barna), levegő (rózsaszín) 

Gyógyhatás:
A vörös korall hatásos vérszegénység, vérkeringési zavarok, meddőség, rendszertelen menstruáció és veszélyeztetett terhesség ellen. Növeli a szexuális vágyat és megkönnyíti a szülést. 
A legyengült szervezetnek erőt és kitartást ad, erősíti a vérképzést és a veseműködést. A tüdőre és minden vérrel és csonttal kapcsolatos problémára hatással lehet. Régen a korallt porítva, gyógyszerként is alkalmazták: borban, vagy egyéb folyadékban felkeverve itták.

Lelki hatás:
A korall ősidők óta erős védőkő. A vörös korall például az anyaságot szimbolizálja. Eleink úgy tartották, hogy minden várandós kismamának hordania kell egy vörös korall nyakláncot. Biztosítja a gyermek egészséges fejlődését az anyaméhben, és a szeretet meleg rezgése egész életében megmarad.
A korall esztétikai értéken túl jelentős lelki hatással is rendelkezik. Miután a tenger mélyén él a tenger nyugalmát, végtelen szépségét és erejét hordozza. Színétől függően a kristálygyógyászat szerint eltérő funkciókkal bír: a fehér korall elűzi a gondokat, segíti a tiszta, pozitív gondolkodást. A rózsaszín korall a nőiesség a tiszta, gyengéd érzelmek felélesztéséért és megtartásáért hasznos. Úgy tartják, hogy megvéd az irigységtől, a negatív érzelmektől, de még a féltékenységtől is. A lelki harmónia ékköve.
Buddhista, keleti gyógyítók szerint a korall kitartó gyakorláshoz ad energiát, fokozza az együttérzést, aktivitást és munkakedvet. A nemtudás és a többi zavaró érzelem ellen is segítő hatással bír, így az ebből készült mala is nagyon erőteljes.
A korallt a gyökércsakra és a szívcsakra erősítésére is használják. A föld és a víz elem egyesülésének tartják, mely hatásos védelmező.



A fa magassága 20 cm ekkora fát 4 000 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

email cím: baraczne@gmail.com
Telefon szám: 20/5938-003

2017. február 5., vasárnap

Hófehérke életfák

Ezek a fák fehér gyönggyel készültek. Az egyik szivárványos áttetsző fehérrel a másik a másik festett közepű áttetsző fehér gyönggyel. A fák már nincsenek meg, tudok hozzájuk hasonlót készíteni.


A fák magassága 21cm-es

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 000  Ft-ért készítek +posta költség

baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. január 24., kedd

Jég varázs életfa

Ezt a fehér színű gyöngyfát 90 ággal készítettem, a szirmokra 4 mm-es gyöngyöket fűztem. Ezt a fát is kicsit más technikával készítettem attól olyan érdekes.
Fát kis tálcára helyeztem amely 10x10 cm-es, az alját kavicsokkal és zuzmóval díszítettem.


A fa magassága 26 cm-es

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 8 600  Ft-ért készítek +posta költség
baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

2017. január 15., vasárnap

Szivárványos életfa

Ezt a fát 4 mm-es kása gyönggyel készítettem. 4 fajta színt használtam hozzá, citromsárga, narancssárga, bordó és világoszöld. A színeket felváltva használtam így lett oly színes a fa. Maga a fa már nincs meg így csak ehhez hasonlót tudok készíteni. Habár a blogon látható fák nagy része nincs már a birtokomba. Általában elég rövid határ idővel dolgozóm. Egy másfél hetet azért kell számítani. Mindig vannak kész fáim így ha valakinek nagyon sürgős azok közül is lehet választani.  
A fa magassága 20 cm-es.

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
 Ekkora fát 5 000  Ft-ért készítek +posta költség
baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-003

Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)