Pár héttel ezelőtt egy kedves Hölgy keresett meg azzal a kéréssel, hogy elkészítenék-e neki egy 60 cm-es életfát.
Anyósának nemsokára lesz a 60. szüli napja és egy ilyen fával szeretnék meglepni. Nagy kihívás volt számomra mert ekkorát még nem készítettem. Ekkora fánál már nagyon oda kell figyelni a drótra, hogy a fának meg legyen a stabilitása.
Ennél a fánál már 0,85-ös drótot használtam és még raktam bele merevítő szálakat. Még az is kérés volt, hogy rakjak rá egy 60-as számot hát azt is sikerült megoldani. Ilyen lett a fa amit a képen láthatsz.. A fa egyik fele zöld a másik rózsaszín.
Alapanyagként 2,5 kg vörösrézdrótot használtam és kb 1 kg 4 mm-es kása gyöngyöt.
Végül is a fa ősz súlya 6,6 kg.
Köszönöm Anitának, hogy megalkothattam ezt a fát hozzon sok sok szerencsét az életükbe.
A fa magassága 60 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 35 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lia. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 25., vasárnap
2015. október 21., szerda
Szép őszi színek
Ezt a fát egy csodálatos óvónőnek készítettem. Evvel a fával köszönték meg hosszú évek kitartó munkáját. Nagyon sok kedves és szorgalmas gyerek került ki az ő tanításával.
Egy kedves szülő kereset meg, hogy készítsem el ezt a fát, mert szeretnék megköszönni az óvónő munkáját.
Azt is elmondták, hogy nagyon szereti az ősz színeit.
Magát az őszt én is szeretem, mert ilyenkor nagyon szépek a fák. Minden fajta szín megtalálható ilyenkor. Nagyon domináns szín ilyenkor a sárga, barna, bordó és még sok sok szín árnyalat.
A fa 108 ággal és sok szem gyönggyel készült, az ősz színeiből én négy színt használtam.
Szeretnék a kedves óvónőnek sok sok szerencsét kívánni és még sok örömteli évet.
A fa magassága 25 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 7 800 Ft-ért készítek

2015. október 11., vasárnap
Lila fa évfordulóra
Ezt a fát megrendelésre készítettem egy kedves Úr kért meg rá. Barátnőjének kérte együtt létük alkalmára. Ahogy mesélte ez volt az első évfordulójuk és nagyon szereti a lila fákat.
Maga a fa 100 ággal és 5 600 szem kása gyönggyel készült.
A fa úgy lett fűzve, hogy a belseje zöld és kifelé lila.
Hozzon a fa sok sok szerencsét nekik és még sok sok boldog évfordulót.
A fa magassága 22 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 800 Ft-ért készítek

2015. szeptember 30., szerda
Kékek játéka
Nagyon szeretek játszani a színekkel. Ezt a fát nagyobb szemű gyöngyökkel készítettem ezért teljesen más a hatása.
Kék színekkel játszottam a fán három fajta kék szín látható.
A fa tetejére sótét kék gyöngyöt fűztem a közepére kékes lila árnyalatú gyöngyöt az alsó ágakra meg szivárványos kéket. Maga a fa ahogy fény éri nagyon szép mert csodálatosan játszanak benne a színek.
Nagyon szeretem a kék színt sokan úgy tartják a torok csakránkhoz is tartozik ez a szín amely az önkifejezés jelképe is. Néha ha rátekintünk a csodalatos égboltra szívünket megdobogtatja és fantáziánkat megmozgatja. Szerintem már sokan tapasztalták micsoda állatvilág bontakozik ki a bárányfelhőkből, Most egy kissé elkalandoztam. Hát ezt hozta ki belőlem a kék szín.
Csodás szép napot kedves látogató.
A fa magassága 24 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 800 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
Kék színekkel játszottam a fán három fajta kék szín látható.
A fa tetejére sótét kék gyöngyöt fűztem a közepére kékes lila árnyalatú gyöngyöt az alsó ágakra meg szivárványos kéket. Maga a fa ahogy fény éri nagyon szép mert csodálatosan játszanak benne a színek.
Nagyon szeretem a kék színt sokan úgy tartják a torok csakránkhoz is tartozik ez a szín amely az önkifejezés jelképe is. Néha ha rátekintünk a csodalatos égboltra szívünket megdobogtatja és fantáziánkat megmozgatja. Szerintem már sokan tapasztalták micsoda állatvilág bontakozik ki a bárányfelhőkből, Most egy kissé elkalandoztam. Hát ezt hozta ki belőlem a kék szín.
Csodás szép napot kedves látogató.
A fa magassága 24 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 800 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. augusztus 31., hétfő
Rózsaszín álom gyöngyfa
Ezt a fát 80 ággal és 4 552 szem kása gyönggyel készítettem.
Nagyon szeretem ezt a színt, mert folyamatosan a tavaszt idézi fel. Lassan itt az ősz, amikor a fák csodás színpompába öltöznek, majd ledobják magukról a leveleket és nyugalomba vonulnak. Szép téli álmot alszanak és újra felébrednek amit én nagyon szeretek imádom a tavaszt számomra az a legszebb évszak.
A fa magassága 20 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
A fa magassága 20 cm-es
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. augusztus 9., vasárnap
40 cm-es kék életfa
Ez a fa 200 ággal és 11 970 szem gyöngy van rajta, a közepébe 50 db apatit ásványkő van rejtve.
Ezt a fát is megrendelésre készítettem, egy kedves Hölgy részére. A fa 40 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 20 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
Ezt a fát is megrendelésre készítettem, egy kedves Hölgy részére. A fa 40 cm magas.
APATIT
Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Ikrek
Szín: sötétkék, barna, zöld, bíbor vagy sárga
Elem: levegő
Gyógyhatás:
Serkenti az új sejtek képződését, egyensúlyba állítja a mirigyek működését, megszünteti a magas vérnyomást. Regenerálja a szöveteket. Segíti a kalciumfelszívódást, így gyógyítja a csontokat, porcokat, erősíti a fogakat, enyhíti az ízületi gyulladást. Csökkenti az étvágytalanságot, gyorsítja az anyagcserét, egészséges táplálkozásra ösztönöz. Pici babáknál segíti a fogzást, és csökkenti a fájdalmat. Egyensúlyba hozza a fizikai, az érzelmi, a szellemei és a spirituális testet.
Lelki hatás:
A megnyilatkozások köve: elősegíti az emberbaráti hozzáállást és a szolgálat elfogadását. Az Apatit növeli az elszántságot, a felesleges energiákat elraktározza. Segít levetkőzni az elszigeteltségünket, magányosságunkat, negatív hozzáállásunkat, nyitottá tesz más emberek felé. Enyhíti a szomorúságot, a búskomorságot és a haragot. Csökkenti az ingerlékenységet, és a hiperaktivitást. Ellensúlyozza az érzelmi kimerültséget. Serkenti a kreativitást és az értelmet.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 20 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. július 26., vasárnap
Mambózó fa kékkel és lilával
Ez a fa 130 ággal készült és 8 190 szem gyöngy van rajta. Magát a fát megrendelésre készítettem egy kedves hölgy kérésére. A mambózó egyik fele kékkel készült a másik meg lilával volt hozzá még egy különös kérés, hogy a lila fába legyen 25 db akvamarin és a kékbe 25 db ametiszt.
Akvamarin hatásai:
Támogatja a kitartást és a túlélési képességet. A mindennapi
tevékenységekben széles látókört és előrelátást ajándékoz, célratörővé tesz.
Ametiszt hatásai:
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 14 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
Akvamarin hatásai:
Gyógyhatás:
Szabályozza a
hormonháztartásunkat, irányítja az enzimek és a hormonok termelődését. Erősíti immunrendszerünket, megóv az
érelmeszesedéstől, izomgyengeségtől és a csontok törékenységétől, merevségétől.
Bőrallergiát is lehet vele kezelni.
Hasznos még torokfájásra,
megduzzadt mirigyekre és pajzsmirigyproblémákra, összehangolja a hipofízist és
a pajzsmirigyet, szabályozza a növekedést. Általános
frissítő hatása van. Erősíti a szervezet tisztító feladatokat ellátó
szerveit; jótékonyan hat a szemre, az
állkapocsra, a fogakra és a gyomorra. Egyaránt segítséget jelent a rövid-
és a távollátásra.
Ha lefekvés előtt a párnánk alá
tesszük, akkor megvéd a lidérces
álmoktól, erősíti a nyirok-, Thymus- és pajzsmirigyet, megelőzi az
anyagcserezavarokat, nyugtatja idegeinket.
Lelki hatása:
Fokozza a magabiztosságot és csökkenti a depresszív hangulatokat. Erősíti a szerelmet és a hűséget.
Párkapcsolatban kifejezetten jó, hogy ha mindkettőjüknél van egy-egy akvamarin,
mert a nehezebb pillanatokban is szükséges erőt kölcsönöz.
Ametiszt hatásai:
Gyógyhatása:
Légzési és asztmatikus problémákkal szenvedőknek is hatékony
segítsége lehet.
Enyhíti a torokfájást, tisztítja a vért, kiegyenlíti a vérnyomást, ill. javítja a
látást, sőt színvakság gyógyítására is használják. Jótékony hatással bír a
bőrbetegségekre, gyakran használják migrénes fejfájás ellen is.
Erősen méregtelenítő hatású.
Lelki hatás:
Leonardo Da Vinci egyszer azt
írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját.
Az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív
energiájává alakítja át. Megtanít, miként változtassunk berögözött
viselkedési mintáinkon.
Lila színével koronacsakránkhoz
csatlakozva nagy segítségünkre lehet stresszes időszakainkban, mivel
természetes nyugtató hatással bír. Segít
alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatása végett.
Megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.
Használjuk ezt a követ meditáció
során, nagyszerű segítség az elmélyülésben, mivel az ametiszt a bennünk lakó
Istennel rezonál és segít kitárni az elmét az új gondolatok előtt.
Az ametiszt erősen védelmező kő, viselőjének segít kivívnia a jogos
igazát, de védelmez tolvajok, betörők és átkok ellen.
A fa 33 cm magas.Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 14 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. július 6., hétfő
Szende Életfa
Ez a kis gyöngyszem 64 ággal készült és 2 688 szem gyöngy van rajta.
Szeretem a szép színeket és ez a fa nagyon jól sikerült evvel a szép rózsaszínnel és kékkel. Magát a fát megrendelésre készítettem egy csodálatos teremtésnek.
Hozzon neki a fa sok sok szerencsét és örömöt az éltben. Minden jó kívánsága hamar teljesüljön.

A fa 20 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 4 000 Ft-ért készítek

2015. június 30., kedd
Nagy Majom kenyérfa
Ez a fa 135 ággal készült és 5 850 szem gyöngy van rajta.
Nem oly rég egy kedves hölgy keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsem el neki ezt a fát. Ő már többször rendelt tőlem gyöngy fát így örömmel teljesítettem kérését. Hozzon neki a fa annyi örömöt és szeretett mint amennyi szeretettel én készítettem. Mindig nagy kihívás ekkora fát megtervezni és elkészíteni. Nagyon sok munka és öröm jár vele.

A fa 27cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 10 000 Ft-ért készítek

2015. június 21., vasárnap
Bordó cirmos Életfa
Ez a fa 80 ággal készült és 5 060 szem gyöngy van rajta.
Mostanában vonzóak lettek számomra, hogy egy sziromba két fajta színt rakok ettől nagyon érdekes fát kapok. A bordó szín amúgy is nagyon sötét ezért érdemes hozzá fűzni olyan színt amely feldobja egy kicsit. A színekkel amúgy is jó játszani egy kicsit, mert nagyon jő érzéssel járnak. A fáimat ajánlom akár egy szüli napra vagy névnapra bármely szép eseményre az életben,

A fa 21cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 6 500 Ft-ért készítek

2015. június 15., hétfő
Ezüst kék Pálmafa trió
Ez a pálmafa ezüst kék szalma gyönggyel készült.
A fa 22 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 500 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. május 27., szerda
Hamvaskék Életfa
Ezt a fát 40 ággal és 1 600 szem kássa gyönggyel készítettem.
A kék és fehér gyöngyöt egy sziromba kombináltam ettől a fa olyan hamvas lett. A kék és fehér gyöngy áttetsző és közben szivárványos is. Amikor a nap rá süt vagy a villany fény szabályosan csillog. Nekem személy szerint nagyon tetszik a fa az is igaz szeretem a kék színt és a fehéret is.

A fa 15 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 2 500 Ft-ért készítek

2015. május 19., kedd
Narancs-sárga cirmos Életfa
Ezt a fát 78 ággal készítettem és 4 914 szem kása gyöngy van rajta.
Szeretek variálni a gyöngyökkel és most úgy döntöttem, hogy cirmosra fűzőm az ágakat. Egy nagyon kis vidám fa lett belőle.
A fa 22 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 500 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
A fa 22 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 500 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com Telefonszámom: 20/ 5938-003
2015. május 3., vasárnap
Anyák napi Életfa
Ez a fa 88 ággal és 4 900 szem gyönggyel készült.
Magdi kérte tőlem ezt a fát Anyukáját lepte meg vele Anyák napja alkalmából. Pár héttel ezelőtt kereset meg kiválasztotta, hogy milyen színek legyenek benne és azt is elmondta milyen legyen a formája Örömmel teljesítettem kérését hozzon Anyukájának még sok sok vidám évet.
Most így, hogy írok drága jó Édesanyám jut eszembe Ő sajnos már eltávozott így csak gondolatban mondok neki köszönetet, hogy volt nekem amiért nagyon hálás vagyok.
Az Édes anyák sokszor nem kérnek tőlünk semmi mást, csak egy kedves mosolyt egy ölelést és elég annyi. hogy azt mond neki szeretlek és örülök, hogy vagy nekem.
A fa 22 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 500 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com

2015. április 14., kedd
Egy csodás pillanat
Ez a fa 75 ággal készült és 4 200 szem gyöngy van rajta.
Itt van végre a jó idő és egyre színesebb körülöttünk a táj amit nagyon élvezek imádom a színeket. Most virágoznak a fák amely teljes szín pompát ad nekik, egyszerűen az ember alig tud betelni velük. Ha van egy kis szabad időd állj meg egy pillanatra és élvezd ki a fák gyönyörű szépséget megtelik az ember szíve szeretettel és nagyon jó érzéssel. Élvezd ki ezt a csodás pillanatot aztán menj tovább és legyen szép napod.
A fa 21 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 000 Ft-ért készítek

2015. március 30., hétfő
Nelli Életfája
Ez a fa 72 ággal készült és két fajta gyönggyel. A rózsaszín kissé lilás hatással 3 mm-es kása gyönggyel, a zöld színű 2 mm-es gyönggyel. Nagyon élveztem a fa készítését mindig a lia akácfa jutott róla eszembe. Gyönyörű amikor virágba borul és csodálatos illat lebegi körül.
Ezen a héten április 1-től 3.-ig
Mohácson a sétáló utcában kézműves vásár van amelyen én is részt veszek.
Pécsen leszek 3.-án a Kossuth téren ahol úgy szintén kézműves vásár van .
4.-én a Mohácsi piacon vagyok.
A fa 20 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com
Mohácson a sétáló utcában kézműves vásár van amelyen én is részt veszek.
Pécsen leszek 3.-án a Kossuth téren ahol úgy szintén kézműves vásár van .
4.-én a Mohácsi piacon vagyok.
A fa 20 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com
2015. március 24., kedd
Mambózó fák
Kerestem a netten fa érdekességet és láttam egy ehhez hasonló fát. Nagyon megtetszett a természet csodálatos alkotása és arra gondoltam megpróbálom meg alkotni ezt a csodát.
Köszönöm, hogy meg alkothattam ezt a fát.
A fa 20 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 5 000 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com
2015. március 15., vasárnap
Tavaszt váró Életfa
Ez a fa 36 ággal készült. A fára 3 mm-es gyöngyöt raktam ettől lett olyan érdekes.
A címet azért adtam neki, mert már nagyon várom a tavaszt a nap lágy melegét és az élet csodás zsongását. Szerintem már mindenkinek elege van a hosszú télből és a borongós napokból. Imádom ahogy a napok egyre hosszabbak és lágy szelő borzolja az ember haját az emberek egymásra tekintenek és csak mosolyognak. Igazándiból senki sem tudja,hogy miért csak egy belső késztetést érez, eljött az idő, hogy csak úgy jól érezzük magunkat. Ahogy rá nézel a fára lásd csodás mosolyát és nézd milyen jól érzi magát. Mindenkinek kívánok csodás napsütést az életébe,
A fa 14 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 2 500 Ft-ért készítek
baraczne@gmail.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
Aásványk
(1)
Aásványköves fa
(2)
achát
(1)
ajándék
(261)
akrilfesték
(2)
akvamarin
(2)
alkonyat
(1)
álom
(1)
ametiszt
(8)
ametrin
(1)
angyal
(1)
ásvány
(1)
ásványfa
(1)
ásványkő
(104)
ásványköves fa
(91)
aventurin
(3)
barna
(20)
bobonsai
(4)
bogyó
(1)
bohém
(1)
bonsai
(23)
bonsai fa
(6)
bordó
(31)
botswana achát
(1)
botswanai achát
(1)
bőr
(8)
bőrszál
(8)
bronstár
(2)
bronstár kásagyöngy
(13)
budha
(6)
busójárás
(1)
citrin
(4)
csakahazait
(2)
csakra
(1)
csoportkép
(2)
dekoráció
(5)
dekorkő
(236)
dekorkő bronstár kásagyöngy
(1)
dísztárgy
(191)
drót
(214)
drótfa
(188)
drótra
(1)
egyedi
(4)
éjszaka
(1)
ékszer
(10)
életfa
(11)
érdekes
(1)
esküvő
(42)
eskűvő
(3)
eskűvőt rőzsakvarc
(1)
évforduló
(5)
ezotéria
(9)
ezüst
(3)
ezüstszínű
(8)
fa
(11)
fehér
(91)
Fehér akácfa
(1)
fekete
(24)
fekete gránit
(2)
festék
(4)
festés
(1)
fluorit
(1)
füstkvarc
(1)
fűzfa
(1)
gipsz
(1)
gránát
(2)
gránit
(162)
gyöngy
(7)
gyöngyfa
(172)
gyöngyfák
(1)
gyöngyfűzés
(178)
gyöngyfűzés gyöngyfa
(5)
gyurma
(1)
hazai
(1)
hegyikristály
(8)
hegyikrstály
(1)
hematit
(1)
hobby
(190)
holdkő
(7)
homok
(7)
hungári
(5)
Hungária
(1)
indiai-achát
(1)
jacaranda
(1)
jade
(2)
jáspis
(2)
kalcedon
(1)
kalcit
(1)
kapocs
(8)
karneol
(4)
kásagyöngy
(108)
kavics
(6)
kék
(44)
ķék
(1)
képjáspis
(1)
keresztelő
(28)
kézelkészült
(1)
kézműves
(178)
kézműves alkotás
(1)
kézzel készült
(1)
kicsi
(1)
körtefa
(1)
különleges
(1)
különlegesfák
(4)
labradorit
(2)
lakberendezés
(152)
lánc
(2)
lapis lazuli
(2)
leopárd jáspis
(1)
lia
(18)
lila
(35)
lilaakác
(1)
macskaszem
(1)
magyar
(4)
malachit
(29)
márvány
(138)
medál
(10)
meditáció
(1)
mohaachát
(1)
mohács
(1)
narancs
(5)
narancssárga
(2)
nászajándék
(2)
névnap
(2)
obszidián
(2)
ónix
(6)
ónix ametiszt
(8)
ónix ametiszt rózsakvarc
(9)
ónix ametiszt rőzsakvarc
(19)
orgona
(3)
otthon
(4)
ösz
(1)
ősz
(10)
öves fa
(1)
pálma
(1)
pécs
(1)
pénz
(40)
peridot
(1)
pink opál
(2)
piros
(16)
rézdrót
(48)
rézdróttal
(3)
rodonit
(1)
rózsakvarc
(3)
rózsaszín
(57)
rutilkvarc
(1)
sáega
(1)
sárga
(25)
sárga jade
(2)
sólyomszem
(1)
szerencsefa
(188)
szerencsefa hobby
(5)
szodalit
(2)
szodolit
(1)
szőlő
(1)
születésnap
(1)
szülinap
(1)
szüret
(1)
tányér
(72)
tavasz
(4)
tejkv
(3)
tejkva
(2)
tejkvar
(6)
tejkvarc
(27)
tigrisszem
(2)
trónok harca
(1)
turmalin
(2)
unakit
(1)
varsafa
(1)
Vegyélhazait
(7)
virágzó
(9)
vörös aventurin
(1)
vörös jáspis
(1)
wooden beads
(12)
zen kert
(5)
Zenkert
(1)
zöld
(60)
zuzmó
(1)