2016. december 7., szerda

Szeretetet erősítő ásványkarkötő

Ez a karkötő három fajta ásvánnyal készült. Az ásványok amik rajta vannak ametiszt. rózsakvarc és hegyikristály.
Az AMETISZT erősen spirituális kő

Csakra: gyökércsakra, koronacsakra, napfonat csakra
Csillagjegy: Kos, Szűz, Skorpió, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: A világostól a sötétliláig, sápadt lilásvörös, átlátszótól az áttetszőig.
Az ametisztet soha ne tegyük a tűző napra, mert kifakul, és elveszti ibolyaszínét.

Gyógyhatása:
Légzési és asztmatikus problémákkal szenvedőknek is hatékony segítsége lehet.
Enyhíti a torokfájást, tisztítja a vért, kiegyenlíti a vérnyomást, ill. javítja a látást, sőt színvakság gyógyítására is használják. Jótékony hatással bír a bőrbetegségekre, gyakran használják migrénes fejfájás ellen is.
Erősen méregtelenítő hatású.

Lelki hatás:
Leonardo Da Vinci egyszer azt írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját
Az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív energiájává alakítja át. Megtanít, miként változtassunk berögözött viselkedési mintáinkon.
Lila színével koronacsakránkhoz csatlakozva nagy segítségünkre lehet stresszes időszakainkban, mivel természetes nyugtató hatással bír. Segít alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatása végett. Megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.
Használjuk ezt a követ meditáció során, nagyszerű segítség az elmélyülésben, mivel az ametiszt a bennünk lakó Istennel rezonál és segít kitárni az elmét az új gondolatok előtt.
Az ametiszt erősen védelmező kő, viselőjének segít kivívnia a jogos igazát, de védelmez tolvajok, betörők és átkok ellen.
HEGYIKRISTÁLY

Csakra: minden csakra
Csillagjegy: minden csillagjegy
Elem: föld, némi levegő

Gyógyhatás:
A testi gyógyításban olyan széles spektrumon használható, hogy annak a felsorakoztatására oldalunk nem alkalmas, így csak egy kis ízelítőt nyújthatunk.
A hegyikristály minden területre hat; gyógyító, gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatással.
Használhatjuk szemre, bőrre, ízületre, hátra, belekre, emésztőrendszerre. Mivel a test negatív rezgéseit pozitívvá alakítja, ezért daganatos megbetegedések esetén is javasolt használata. 
Ha egy területre megtaláljuk gyógy kövünket, vagy a saját személyes ásványunkat, annak a hatása megsokszorozható a hegyikristály segítségével.

Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.
A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír.


RÓZSAKVARC A SZERETET KÖVE

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg
Elem: levegő (némi föld)
Színe: halvány rózsaszín átlátszó, áttetsző
Gyógyhatása:
Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk. Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust.

Lelki hatás:
Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban. A rózsakvarc a szívcsakrán keresztülsegít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük. Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti.
Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet.
A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait. Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány. Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez.
Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is.

email cím: baraczne@gmail.com
A karkötő kb 16-17 cm-es csuklóra jó 2 500 Ft-ért készítek ilyet + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003 

2016. november 30., szerda

Sikert vonzó karkötő

Ezt a karkötőt egyedi megrendelésre készítettem.
Az ásványok amelyek rajta vannak, citrin, aventurin és karneol.
AZ AVENTURIN VONZZA A GAZDAGSÁGOT ÉS A JÓ SZERENCSÉT!

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Szín: szürkészöld, zöld, vörösesbarna, áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatása:
Gyógyhatása testi síkon leginkább a bőrünkre való pozitív hatásában írható le. Alkalmazzák allergia, kiütések, ekcéma, pattanások kezelésénél. Egyszerűen érintsük meg vele a kezelni kívánt bőrfelületet, vagy készítsünk kristályvizet belőle úgy, hogy egy éjszakára vizes tálkába helyezzük az aventurint.
Bélproblémák esetén is hatásos segítség lehet; hasmenés és székrekedés is sikeresen kezelhető vele.

Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
A kő viselőjének növeli a környezete iránti alkalmazkodóképességét, toleranciáját és segíti a konfliktusok egyszerűbb megoldását.
Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását.

CITRIN A " PÉNZ KÖVE"

Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Bak
Elem: föld (sárga, barna), levegő (fehér)
Szín: A világostól az aranysárgáig, átlátszó – áttetsző

Gyógyhatás
A citrin a gyomor és a belek problémáin segít. Ösztönzi az emésztőszervek és belső elválasztású mirigyek tevékenységét. Hatással van a hasnyálmirigyre is, így jó cukorbetegség ellen. Csökkenti a koleszterinszintet.
Mivel segíti a méreganyagok kiválasztását, így használhatjuk méregtelenítő kúrák során.

Lelki hatás:
A citrin védelmezi és megtisztítja auránkat, eltávolítja a negatív energiákat, pozitív, örömteli rezgéseket áraszt. A negatív érzelmeket átalakító hatásának köszönhetően segít a problematikus kapcsolatok helyrehozásában Megteremti a frissesség és biztonság érzését.
Erősíti a intuitív oldalunkat, a szellemi érzékenységünket, koncentrációt és tetterőt.
Támogatja a rugalmas döntéshozatalt, és segítségével reálisabban felmérhetjük a valós helyzetet.
A napfonat csakrára kifejtett hatása révén nyugalmat biztosít. Megértést és bölcsességet teremt, támogatja a bennünk rejlő örömöt és optimizmust. Motivációt ad és bölcsességet, hogy hibáinkból tanulhassunk. Segít elfogadni önmagunkat.

Vonzza a gazdagságot és sikert.
KARNEOL

Csakra: gyökércsakra, nemi csakra
Csillagjegy: Kos, Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Vízöntő
Elem: tűz, levegő (sárga)

Gyógyhatás:
Hatásos gyomor és mindenféle bélbetegség ellen, mint pl. bélgyulladás, szorulás, bélgörcsök, bélflóra-szabályozás esetében. Hat a vérre, az azzal kapcsolatos problémákra, javítja a vérképet, oldja a vérrögöket, segít elállítani a vérzést. Használhatjuk anyagcsere problémák esetében is, javítja a szervezet ásványi- és tápanyagfelvételét. A karneol segít a vese- és hólyagkövek feloldásában.
Kitűnően használható az un. "női" betegségeknél, mint a petefészek problémák, petefészek gyulladás, petefészek daganatok, fájdalmas havi vérzés, altesti fájdalmak, miómák, ciszták és egyéb gyulladások esetén.
A karneol csökkenti a koleszterinszintet is. Hatással van a lépre, a májra, a gyomorra és a nyirokérrendszerre. Feszesebbé teszi a kötőszövetet, jól hat érfájdalmak és visszér esetében.
Csalánkiütés ellen is hatásos.

Lelki hatás:
Ez a kő magabiztosságot, merészséget, kezdeményezőkészséget és nyitottságot reprezentál. Segít abban, hogy környezetében otthonosan és kényelmesen érezze magát az ember. Növeli a motiváltságunkat. Segít nagyobb sikereket elérni karrierünkben, és személyes ügyeinkben, mivel erősítik a belső indíttatásainkat.
email cím: baraczne@gmail.com
A karkötő kb 16-17 cm-es csuklóra jó 2 500 Ft-ért készítek ilyet + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.


Telefon szám: 20/5938-003

2016. november 14., hétfő

Aveturin, citrin és akvamarin szerencsefa

Ezt a fát egyedi megrendelésre készítettem, A fán lévő ásványok. 67 db aventurin, 67 db citrin és 67 db akvamarin. Összesen 201 db ásvány van a fán.


AZ AVENTURIN VONZZA A GAZDAGSÁGOT ÉS A JÓ SZERENCSÉT!

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Szín: szürkészöld, zöld, vörösesbarna, áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatása:
Gyógyhatása testi síkon leginkább a bőrünkre való pozitív hatásában írható le. Alkalmazzák allergia, kiütések, ekcéma, pattanások kezelésénél. Egyszerűen érintsük meg vele a kezelni kívánt bőrfelületet, vagy készítsünk kristályvizet belőle úgy, hogy egy éjszakára vizes tálkába helyezzük az aventurint.
Bélproblémák esetén is hatásos segítség lehet; hasmenés és székrekedés is sikeresen kezelhető vele.

Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
A kő viselőjének növeli a környezete iránti alkalmazkodóképességét, toleranciáját és segíti a konfliktusok egyszerűbb megoldását.

Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását.
CITRIN A " PÉNZ KÖVE"

Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Bak
Elem: föld (sárga, barna), levegő (fehér)
Szín: A világostól az aranysárgáig, átlátszó – áttetsző

Gyógyhatás
A citrin a gyomor és a belek problémáin segít. Ösztönzi az emésztőszervek és belső elválasztású mirigyek tevékenységét. Hatással van a hasnyálmirigyre is, így jó cukorbetegség ellen. Csökkenti a koleszterinszintet.
Mivel segíti a méreganyagok kiválasztását, így használhatjuk méregtelenítő kúrák során.

Lelki hatás:
A citrin védelmezi és megtisztítja auránkat, eltávolítja a negatív energiákat, pozitív, örömteli rezgéseket áraszt. A negatív érzelmeket átalakító hatásának köszönhetően segít a problematikus kapcsolatok helyrehozásában Megteremti a frissesség és biztonság érzését.
Erősíti a intuitív oldalunkat, a szellemi érzékenységünket, koncentrációt és tetterőt.
Támogatja a rugalmas döntéshozatalt, és segítségével reálisabban felmérhetjük a valós helyzetet.
A napfonat csakrára kifejtett hatása révén nyugalmat biztosít. Megértést és bölcsességet teremt, támogatja a bennünk rejlő örömöt és optimizmust. Motivációt ad és bölcsességet, hogy hibáinkból tanulhassunk. Segít elfogadni önmagunkat.
Vonzza a gazdagságot és sikert.
AKVAMARIN

Csakra: torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Rák, Szűz, Mérleg, Skorpió, Halak, Vízöntő
Elem: víz
Szín: világoskéktől a zöldeskékig, átlátszótól az áttetszőig

Gyógyhatás:
Szabályozza a hormonháztartásunkat, irányítja az enzimek és a hormonok termelődését. Erősíti immunrendszerünket, megóv az érelmeszesedéstől, izomgyengeségtől és a csontok törékenységétől, merevségétől. Bőrallergiát is lehet vele kezelni.
Hasznos  még torokfájásra, megduzzadt mirigyekre és pajzsmirigyproblémákra, összehangolja a hipofízist és a pajzsmirigyet, szabályozza a növekedést. Általános frissítő hatása van. Erősíti a szervezet tisztító feladatokat ellátó szerveit; jótékonyan hat a szemre, az állkapocsra, a fogakra és a gyomorra. Egyaránt segítséget jelent a rövid- és a távollátásra.
Ha lefekvés előtt a párnánk alá tesszük, akkor megvéd a lidérces álmoktól, erősíti a nyirok-, Thymus- és pajzsmirigyet, megelőzi az anyagcserezavarokat, nyugtatja idegeinket.

Lelki hatása:
Fokozza a magabiztosságot és csökkenti a depresszív hangulatokat. Erősíti a szerelmet és a hűséget. Párkapcsolatban kifejezetten jó, hogy ha mindkettőjüknél van egy-egy akvamarin, mert a nehezebb pillanatokban is szükséges erőt kölcsönöz.
Támogatja a kitartást és a túlélési képességet. A mindennapi tevékenységekben széles látókört és előrelátást ajándékoz, célratörővé tesz.

email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 24 cm ekkora fát 8 000 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003




2016. november 9., szerda

Pink opál szerencsehozó medál

Ezt a szép ásványt több néven is ismerik, van aki úgy, hogy rózsa opál van aki andok opál néven ismeri. Minden estre akkor is csoda szép és nagyon jó hatása van . Én csak egy rövid leírást csatolok hozzá bővebben az interneten utána lehet nézni. Az ásványt ezüstszínű nikkel mentes dróttal foglaltam be.

PINK OPÁL

Csakra: szívcsakra, nemi csakra
Csillagjegy: Rák, Szűz, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: rózsaszín
Elem: levegő

Gyógyhatás:
Az Opál gyógyítja a fertőzéses betegségeket, lázcsillapító hatású, tisztítója a vérnek, vesének, javítja a látást. Szabályozza az inzulintermelést. Szoros összefüggésben áll a női hormonokkal, segít menstruációs panaszoknál, szülésnél, és felgyorsítja a szülés utáni regenerációt.

Lelki hatás:
A történelem során többféleképpen értékelték. Az egyik legfontosabb kő az értéki élet kibontakozására. Egyrészt a remény köve, illetve a művészek és zenészek köve is.
Az Opál hatására felszínre kerülnek a valódi jellembéli tulajdonságaink, így szembesülhetünk vele, és a negatív vonásainkat korrigálhatjuk. Fejleszti önértékelésünk, önbecsülésünk, kreativitásunk, spontaneitásunk. Erősíti a művészi hajlamokat.
A Hold energetikájához kapcsolódik, így hangsúlyos az érzelmekre való hatása. Felerősíti az érzelmeket, elsöpri a gátlásokat. Szoros kapcsolatban áll az szerelemmel, szenvedéllyel, erotikával, szexualitással.  

email cím: baraczne@gmail.com
A medál hossza kb 3 cm-es.a legszélesebb része 2,5 cm,az ásvány vastagsága 0,5 cm a hozzá való lánc kb 45 cm-es hószabitóval együtt. Egy ilyen vagy ehhez hasonló medált 1 950 Ft ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. november 3., csütörtök

Barátnők fája malachit és rózsakvarc szerencsefa

Ezt a fát felkérésre készítettem. Egy kedves Hölgy nem oly régen azzal a kéréssel kereset meg, hogy készítsem el ezt a fát. Ő hozzá a malachit ásványkő tartozik barátnőjéhez pedig a rózsakvarc ásvány. Kettejük életkorát is jelképezi a fa az egyik fele 39 db malachittal. a másik 33 db rózsakvarccal készült.

RÓZSAKVARC A SZERETET KÖVE

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg
Elem: levegő (némi föld)
Színe: halvány rózsaszín átlátszó, áttetsző
Gyógyhatása:
Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk. Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust.

Lelki hatás:
Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban. A rózsakvarc a szívcsakrán keresztülsegít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük. Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti.
Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet.
A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait. Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány. Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez.

Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is.
MALACHIT

Csakra: minden csakra, különösen a szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Mérleg, Skorpió, Bak, Vízöntő
Elem: föld
Szín: zöld, sötétzöld koncentrikusan csíkozott

Gyógyhatás:
A Malachit sejtszintű méregtelenítő kristály, erősíti az immunrendszert, fokozza a máj méregtelenítő hatását, csökkenti a szervezet savasságát. Gyógyítja az asztmát, epilepsziát, szédülést, látóidegeket, hasnyálmirigyet, a vércukorszintet normalizálja. Az egyik legkiválóbb görcsoldó kristály, oldja a menstruációs görcsöket, izomgörcsöket. Jótékony hatását a duzzanatokra, daganatos megbetegedésekre is kifejti. Erősíti a fogakat, csontokat, ízületeket. Gyógyítja a törött csontokat, ficamokat, ízületi gyulladást, lépet, mellékpajzsmirigyet. Megkönnyíti a szülést. Ősidőktől a bábák, szülésznők köveként tartják számon.

Lelki hatás:
A Malachit érzelmi és fizikai egyensúlyt teremt, fejleszti az empatikus készséget, intuíciót, éleslátást. Csökkenti a pszichoszomatikus problémákat, mentális problémákat, gyógyítja a diszlexiát. Segíti a tanulást, a lényegi információk tárolását, előhívását, támogatja az új ismeretek hatékony felhasználását. Szélesíti a látókört, ezáltal nyitottabbá, fogékonyabbá válunk az új és eddig ismeretlen dolgok iránt

email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 20 cm ekkora fát 3 000 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. október 23., vasárnap

Szódalit szerencse medál

Szeretnék bemutatkozni egy másik oldalamról is. Kézműves vásárokba már egy ideje viszek ilyen és ehhez hasonló medálokat most a blogomon is szeretnék majd párat megmutatni.
Ezt a medált nikkel mentes ezüst színű dróttal foglaltam be. A foglalás saját tervezésű.
A medál átmérője kb 3,5 cm az ásvány amelyet befoglaltam szódalit.

 SZODALIT

Csakra: homlokcsakra, torokcsakra
Csillagjegyei: Kos, Oroszlán, Szűz, Nyilas, Bak, Halak
Intenzív kék alumo-szilikát, az áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatás:
Használhatjuk a látás javítására, szemgyulladás kezelésére és retinaproblémákra.
Szabályozza a vérnyomást, hat a hasnyálmirigyre, segít vércukorproblémák kezelésében.
Kezelhetünk vele mindenféle mirigybetegséget, beleértve a pajzsmirigy, hasnyálmirigy és nyirokrendszer problémáit is. Pozitív hatással van a nyaktájékra is, használhatjuk a torok betegségeire. Erősíti az immunrendszert.

Lelki hatás:
A szodalit a hősök köve, ha ugyanis bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy kimerjünk állni a meggyőződésünk mellett, a szodalit az az ásvány, amit feltétlen magunknál kell tartanunk. Hordjuk magunkkal, ha tudjuk, hogy konfrontációba fogunk keveredni valakivel és meg szeretnénk vívni a magunk igazát. Általában segít kifejezni magunkat, mind szóban, mind írásban, hiszen a szodalit megnyitja a torokcsakrát. 
A homlokcsakrán keresztül, segíti a hozzáférésünket intuitív oldalunkhoz. Az intuíció mellett objektivitásunk fejlesztésében is részt vehet ez az ásvány, elsősorban abban segít, hogy önmagunkat kívülről láthassuk és objektívebben, kevésbé kritikusan ítélhessük meg.
A közösségi kapcsolataink erősítésére is alkalmas.

 


email cím: baraczne@gmail.com
A medál átmérője kb 3,5 cm, a hozzá való lánc kb 45 cm-es hószabitóval együtt. Egy ilyen medált 1 950 Ft ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. október 10., hétfő

Család erősítő szerencsefa

Ezt a fát megrendelésre készítettem kívánságra 7 fajta ásványkő van rajta és 32 cm magas. Tisztítja körülöttünk és bennünk az energiát. Az ásványoknak csodálatos erejük van hísz a föld anya gondoskodót a létre hozásukban és onnan merítik az erejüket is, Ha egy kicsit bízunk bennük csodálatos ajándékot kapunk tőlük.

Az ásványok amelyek a fán vannak::Ametiszt, rubin zoisit,hegyikristály, ónix,rózsakvarc, karneol és lapis lazuli
Az AMETISZT erősen spirituális kő
Csakra: koronacsakra
Csillagjegy: Kos, Szűz, Skorpió, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: A világostól a sötétliláig, sápadt lilásvörös, átlátszótól az áttetszőig.
Az ametisztet soha ne tegyük a tűző napra, mert kifakul, és elveszti ibolyaszínét.
 Gyógyhatása:
Légzési és asztmatikus problémákkal szenvedőknek is hatékony segítsége lehet.
Enyhíti a torokfájást, tisztítja a vért, kiegyenlíti a vérnyomást, ill. javítja a látást, sőt színvakság gyógyítására is használják. Jótékony hatással bír a bőrbetegségekre, gyakran használják migrénes fejfájás ellen is.Erősen méregtelenítő hatású.
Lelki hatás:
Leonardo Da Vinci egyszer azt írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját
Az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív energiájává alakítja át. Megtanít, miként változtassunk berögözött viselkedési mintáinkon.
Lila színével koronacsakránkhoz csatlakozva nagy segítségünkre lehet stresszes időszakainkban, mivel természetes nyugtató hatással bír. Segít alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatása végett. Megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.
Használjuk ezt a követ meditáció során, nagyszerű segítség az elmélyülésben, mivel az ametiszt a bennünk lakó Istennel rezonál és segít kitárni az elmét az új gondolatok előtt.
Az ametiszt erősen védelmező kő, viselőjének segít kivívnia a jogos igazát, de védelmez tolvajok, betörők és átkok ellen. 
RUBIN ZOISIT 
Csakra: nemi csakra
Csillagjegy: Kos, Oroszlán, Mérleg, Skorpió, Ikrek
Színe: zöld-vörös átlátszatlan, lehet erezett
Elem: víz
Gyógyhatás:
Méregtelenít, semlegesíti a gyomorsavtúltengést és enyhíti a gyulladást. Erősíti az immunrendszert, regenerálja a szöveteket, jótékonyan hat a szívre, a lépre, a hasnyálmirigyre és a tüdőre. Hathatós segítség komoly betegség, műtétek utáni lábadozás után, mert gyorsan és erőteljesen regenerál. 
Lelki hatás:
A negatív energiákat pozitívvá alakítja át, és kapcsolatot teremt a spirituális birodalmakkal. Segít a saját énünk megnyilvánulásában, így nem kerülünk mások hatása alá, vagy nem próbálunk a normáknak megfelelni. Lehetővé teszi saját ötleteink megvalósítását és az ellenállhatatlan, de ártalmas vágyainkat hasznosakká alakítja át. 
Megszünteti a letargiát, felszínre hozza az lefojtott érzéseket és érzelmeket, így kifejezhetőkké válnak. Kreatív kő, az átmeneti zavar után ismét biztosítja a tudat objektivitását. Segíti a felépülést súlyos betegségekből vagy stresszből.
Fokozza a termékenységet, valamint gyógyítja a petefészek és a herék betegségeit. Rubinnal kombinálva fokozza a potenciát.
HEGYIKRISTÁLY
Csakra: torokcsakra
Csillagjegy: minden csillagjegy
Elem: föld, némi levegő
Gyógyhatás:
A testi gyógyításban olyan széles spektrumon használható, hogy annak a felsorakoztatására oldalunk nem alkalmas, így csak egy kis ízelítőt nyújthatunk.
A hegyikristály minden területre hat; gyógyító, gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatással.
Használhatjuk szemre, bőrre, ízületre, hátra, belekre, emésztőrendszerre. Mivel a test negatív rezgéseit pozitívvá alakítja, ezért daganatos megbetegedések esetén is javasolt használata. 
Ha egy területre megtaláljuk gyógy kövünket, vagy a saját személyes ásványunkat, annak a hatása megsokszorozható a hegyikristály segítségével.
Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.
A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír. 
ÓNIX
Csakra: gyökércsakra
Csillagjegy: Nyilas, Bak, Vízöntő,
Elem: Föld
Szín: fekete, szürke, kék, barna, sárga, vörös, fehér, átlátszatlan, csíkozott, márványos
Gyógyhatás:
Az Ónix kiegyensúlyozza a jin és jang energiákat. Segítséget nyújt az álmatlanságban szenvedőknek. Jótékony hatását kifejti a csontokra, csontvelőre, fogakra, vénákra, az érfalakra, a vérrel összefüggő rendellenességre.
Lelki hatás:
Az Ónix segíti az összpontosítást, kiegyensúlyozottá tesz, önuralmat biztosít. Mentálisan erősít, tisztítja a tudatot, megláttatja a káoszból a kiutat, csillapítja a nyomasztó félelmeket, és aggodalmakat, melankóliát. Elűzi a depressziót, erősíti élni akarásunkat. A labilis, döntésképtelen, befolyásolható embereket segíti a saját érdekeikre összpontosítani, amellett kitartani.
Az Ónix összeköttetést biztosít a felsőbbrendű törvényekkel. Támogatja spirituális törekvéseinket. Képes visszarepíteni az időben, akár jelen, akár elmúlt életeink eseményeibe kívánunk betekintést nyerni. Rávilágít korlátainkra, azok pszichés okaira, és segít feloldani a gátló blokkokat. Univerzális teljessége által a jövőbe is betekintést nyerhetünk.
A régi korokban amulettként hordták boszorkányság és szemmel verés ellen. 
RÓZSAKVARC A SZERETET KÖVE
Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg
Elem: levegő (némi föld)
Színe: halvány rózsaszín átlátszó, áttetsző
Gyógyhatása:
Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk. Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust.
Lelki hatás:
Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban. A rózsakvarc a szívcsakrán keresztülsegít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük. Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti.
Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet.
A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait. Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány. Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez.
Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is.
KARNEOL 
Csakra: nemi csakra
Csillagjegy: Kos, Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Vízöntő
Elem: tűz, levegő (sárga)
Gyógyhatás:
Hatásos gyomor és mindenféle bélbetegség ellen, mint pl. bélgyulladás, szorulás, bélgörcsök, bélflóra-szabályozás esetében. Hat a vérre, az azzal kapcsolatos problémákra, javítja a vérképet, oldja a vérrögöket, segít elállítani a vérzést. Használhatjuk anyagcsere problémák esetében is, javítja a szervezet ásványi- és tápanyagfelvételét. A karneol segít a vese- és hólyagkövek feloldásában.
Kitűnően használható az un. "női" betegségeknél, mint a petefészek problémák, petefészek gyulladás, petefészek daganatok, fájdalmas havi vérzés, altesti fájdalmak, miómák, ciszták és egyéb gyulladások esetén.
A karneol csökkenti a koleszterinszintet is. Hatással van a lépre, a májra, a gyomorra és a nyirokérrendszerre. Feszesebbé teszi a kötőszövetet, jól hat érfájdalmak és visszér esetében.
Csalánkiütés ellen is hatásos.
Lelki hatás:
Ez a kő magabiztosságot, merészséget, kezdeményezőkészséget és nyitottságot reprezentál. Segít abban, hogy környezetében otthonosan és kényelmesen érezze magát az ember. Növeli a motiváltságunkat. Segít nagyobb sikereket elérni karrierünkben, és személyes ügyeinkben, mivel erősítik a belső indíttatásainkat.
LAPIS LAZULI
Csakra: homlokcsakra
Csillagjegy: Kos, Oroszlán, Szűz, Nyilas, Bak, Halak
Elem: levegő, némi tűz
Szín: kék, ibolya, zöldeskék átlátszatlan
Gyógyhatása:
A lazuritot hajproblémák esetében alkalmazzuk, leginkább hajhullás ellen hatásos. Szabályozza a szervezet mirigyeinek működését, így azok mindenféle megbetegedése esetén hasznos segítséget nyújt. Torokproblémák, gyakori megfázás, torokgyulladás, rekedtség esetében is érdemes lazuritot használni. Javítja a hallást. Hat a bőrkiütésre, beleértve a csalánkiütést is. A herpeszre szintén igen jótékony hatással van. Csökkenti a magas vérnyomást, szabályozza a szívverést.
Enyhíti a fejfájást és általában használható gyulladáscsökkentőként és lázcsillapítóként. 
Lelki hatás:
A lazurit figyelmet és ugyanakkor nyugalmat hoz ki belőlünk, hogy rátalálhassunk a belső igényeinkre és komolyan vegyük azokat. Segít, hogy kiálljunk a magunk igaza mellett, támogatva ezzel önbizalmunkat. 
A homlokcsakrához kapcsolódva tudatosulnak az elnyomott érzelmek, szabaddá válik az út az intuíciónk számára. Még a szégyenlős emberek is nyitottabbá válnak, könnyebben közelednek és teremtenek kapcsolatot a körülöttük lévő világgal.
A kőben lévő pirit segít a mindennapi életünk jobb szervezésében, a mindennapi dolgainkat megerőltetés nélkül végezhetjük el segítségével.
A párna alá helyezett lazurit kődarabkának köszönhetően reggel frissen és fáradtság nélkül kelhetünk fel ágyunkból.

A lazurit segít problémáink feldolgozásában, sorsunk elfogadásában, így megajándékoz egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élettel.



email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 32 cm ekkora fát 14 500 Ft-ért készítek  postaköltséggel együtt.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. október 4., kedd

300 köves Rózsakvarc szerencsfa

Ezt a fát megrendelésre készítettem egy kedves hölgynek, akinek az volt az álma, hogy legyen egy ilyen fája. Hozzon az életébe nagyon sok szerencsét és rengeteg szeretettet.
A fa 300 db rózsakvarc ásvánnyal készült és 31 cm-es.

RÓZSAKVARC A SZERETET KÖVE

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg
Elem: levegő (némi föld)
Színe: halvány rózsaszín átlátszó, áttetsző
Gyógyhatása:
Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk. Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust.

Lelki hatás:
Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban. A rózsakvarc a szívcsakrán keresztülsegít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük. Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti.
Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet.
A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait. Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány. Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez.

Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is.



email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 31 cm ekkora fát 13 500 Ft-ért készítek  postaköltséggel együtt.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. szeptember 25., vasárnap

Ametiszt-aventurin szerencsefa

Ez a fa felkérésre készült 30 db ametiszt és 30 db aventurin van rajta. Esküvőre készítettem a forma is egy kérés volt így nézet ki a meghívőn szereplő fa is. Ametiszt ásvány a menyasszonyt,  aventurin a vőlegényt jelképezi.

Az AMETISZT erősen spirituális kő

Csakra: gyökércsakra, koronacsakra, napfonat csakra
Csillagjegy: Kos, Szűz, Skorpió, Nyilas, Vízöntő, Halak
Szín: A világostól a sötétliláig, sápadt lilásvörös, átlátszótól az áttetszőig.
Az ametisztet soha ne tegyük a tűző napra, mert kifakul, és elveszti ibolyaszínét.

Gyógyhatása:
Légzési és asztmatikus problémákkal szenvedőknek is hatékony segítsége lehet.
Enyhíti a torokfájást, tisztítja a vért, kiegyenlíti a vérnyomást, ill. javítja a látást, sőt színvakság gyógyítására is használják. Jótékony hatással bír a bőrbetegségekre, gyakran használják migrénes fejfájás ellen is.
Erősen méregtelenítő hatású.

Lelki hatás:
Leonardo Da Vinci egyszer azt írta, hogy az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és élénkíti az egyén intelligenciáját
Az ametiszt a haragot és a dühöt a szeretet pozitív energiájává alakítja át. Megtanít, miként változtassunk berögözött viselkedési mintáinkon.
Lila színével koronacsakránkhoz csatlakozva nagy segítségünkre lehet stresszes időszakainkban, mivel természetes nyugtató hatással bír. Segít alvászavarok esetén is, idegrendszeri stabilizáló hatása végett. Megakadályozza a visszatérő rémálmok ismétlődését.
Használjuk ezt a követ meditáció során, nagyszerű segítség az elmélyülésben, mivel az ametiszt a bennünk lakó Istennel rezonál és segít kitárni az elmét az új gondolatok előtt.
Az ametiszt erősen védelmező kő, viselőjének segít kivívnia a jogos igazát, de védelmez tolvajok, betörők és átkok ellen.

AZ AVENTURIN VONZZA A GAZDAGSÁGOT ÉS A JÓ SZERENCSÉT!

Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Szín: szürkészöld, zöld, vörösesbarna, áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatása:
Gyógyhatása testi síkon leginkább a bőrünkre való pozitív hatásában írható le. Alkalmazzák allergia, kiütések, ekcéma, pattanások kezelésénél. Egyszerűen érintsük meg vele a kezelni kívánt bőrfelületet, vagy készítsünk kristályvizet belőle úgy, hogy egy éjszakára vizes tálkába helyezzük az aventurint.
Bélproblémák esetén is hatásos segítség lehet; hasmenés és székrekedés is sikeresen kezelhető vele.

Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
A kő viselőjének növeli a környezete iránti alkalmazkodóképességét, toleranciáját és segíti a konfliktusok egyszerűbb megoldását.
Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását. 


email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 15 cm ekkora fát 2 500 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. augusztus 30., kedd

Spirálos Apatit szerencsefa


Ezen a fán 50 db apatit ásványkő van. A fát kicsit spirálosra hajtogattam.

 APATIT

Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Ikrek
Szín: sötétkék, barna, zöld, bíbor vagy sárga
Elem: levegő

Gyógyhatás:
Serkenti az új sejtek képződését, egyensúlyba állítja a mirigyek működését, megszünteti a magas vérnyomást. Regenerálja a szöveteket. Segíti a kalciumfelszívódást, így gyógyítja a csontokat, porcokat, erősíti a fogakat, enyhíti az ízületi gyulladást. Csökkenti az étvágytalanságot, gyorsítja az anyagcserét, egészséges táplálkozásra ösztönöz. Pici babáknál segíti a fogzást, és csökkenti a fájdalmat.  Egyensúlyba hozza a fizikai, az érzelmi, a szellemei és a spirituális testet.

Lelki hatás:
A megnyilatkozások köve: elősegíti az emberbaráti hozzáállást és a szolgálat elfogadását.  Az Apatit növeli az elszántságot, a felesleges energiákat elraktározza. Segít levetkőzni az elszigeteltségünket, magányosságunkat, negatív hozzáállásunkat, nyitottá tesz más emberek felé. Enyhíti a szomorúságot, a búskomorságot és a haragot. Csökkenti az ingerlékenységet, és a hiperaktivitást. Ellensúlyozza az érzelmi kimerültséget. Serkenti a kreativitást és az értelmet.

email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 16 cm ekkora fát 2 500 Ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. július 12., kedd

Spirálos ónix- hegyikristály szerencsefa

Ez a fa is megrendelésre készült összesen 100 db ásványkő van rajta. 50 db ónix és 50 db hegyikristály.
HEGYIKRISTÁLY

Csakra: minden csakra
Csillagjegy: minden csillagjegy
Elem: föld, némi levegő

Gyógyhatás:
A testi gyógyításban olyan széles spektrumon használható, hogy annak a felsorakoztatására oldalunk nem alkalmas, így csak egy kis ízelítőt nyújthatunk.
A hegyikristály minden területre hat; gyógyító, gyulladás- és fájdalomcsökkentő hatással.
Használhatjuk szemre, bőrre, ízületre, hátra, belekre, emésztőrendszerre. Mivel a test negatív rezgéseit pozitívvá alakítja, ezért daganatos megbetegedések esetén is javasolt használata. 
Ha egy területre megtaláljuk gyógy kövünket, vagy a saját személyes ásványunkat, annak a hatása megsokszorozható a hegyikristály segítségével.

Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.

A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír.

ÓNIX

Csakra: gyökércsakra
Csillagjegy: Nyilas, Bak, Vízöntő,
Elem: Föld
Szín: fekete, szürke, kék, barna, sárga, vörös, fehér, átlátszatlan, csíkozott, márványos

Gyógyhatás:
Az Ónix kiegyensúlyozza a jin és jang energiákat. Segítséget nyújt az álmatlanságban szenvedőknek. Jótékony hatását kifejti a csontokra, csontvelőre, fogakra, vénákra, az érfalakra, a vérrel összefüggő rendellenességre.

Lelki hatás:
Az Ónix segíti az összpontosítást, kiegyensúlyozottá tesz, önuralmat biztosít. Mentálisan erősít, tisztítja a tudatot, megláttatja a káoszból a kiutat, csillapítja a nyomasztó félelmeket, és aggodalmakat, melankóliát. Elűzi a depressziót, erősíti élni akarásunkat. A labilis, döntésképtelen, befolyásolható embereket segíti a saját érdekeikre összpontosítani, amellett kitartani.

Az Ónix összeköttetést biztosít a felsőbbrendű törvényekkel. Támogatja spirituális törekvéseinket. Képes visszarepíteni az időben, akár jelen, akár elmúlt életeink eseményeibe kívánunk betekintést nyerni. Rávilágít korlátainkra, azok pszichés okaira, és segít feloldani a gátló blokkokat. Univerzális teljessége által a jövőbe is betekintést nyerhetünk.
A régi korokban amulettként hordták boszorkányság és szemmel verés ellen. 

email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 20 cm ekkora fát 5 000 ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. július 3., vasárnap

Bozontos vidám életfa

Ezt a fát megrendelésre készítettem. Egy kedves hölgy a boldog tulajdonosa. Ehhez a fához 4 mm-es kása gyöngyöt használtam. Bordót és szivárványos narancssárgát, fa tálcába helyeztem nagy kavicsokat ragasztottam bele és zuzmóval díszítettem. Hozzon a hölgynek sok sok szerencsét és még hosszú boldog nyugdíjas éveket.  

A fa magassága 30 cm-es

Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni. Ekkora fát 9 600  Ft-ért készítek +posta költség
baraczne@gmail.com  Telefonszámom: 20/ 5938-00

2016. június 19., vasárnap

Spirálos citrin szerencsefa

Ezt a fát is megrendelésre készítettem. 50 db citrin ásványkő van rajta.

CITRIN A " PÉNZ KÖVE"

Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Bak
Elem: föld (sárga, barna), levegő (fehér)
Szín: A világostól az aranysárgáig, átlátszó – áttetsző

Gyógyhatás
A citrin a gyomor és a belek problémáin segít. Ösztönzi az emésztőszervek és belső elválasztású mirigyek tevékenységét. Hatással van a hasnyálmirigyre is, így jó cukorbetegség ellen. Csökkenti a koleszterinszintet.
Mivel segíti a méreganyagok kiválasztását, így használhatjuk méregtelenítő kúrák során.

Lelki hatás:
A citrin védelmezi és megtisztítja auránkat, eltávolítja a negatív energiákat, pozitív, örömteli rezgéseket áraszt. A negatív érzelmeket átalakító hatásának köszönhetően segít a problematikus kapcsolatok helyrehozásában Megteremti a frissesség és biztonság érzését.
Erősíti a intuitív oldalunkat, a szellemi érzékenységünket, koncentrációt és tetterőt.
Támogatja a rugalmas döntéshozatalt, és segítségével reálisabban felmérhetjük a valós helyzetet.
A napfonat csakrára kifejtett hatása révén nyugalmat biztosít. Megértést és bölcsességet teremt, támogatja a bennünk rejlő örömöt és optimizmust. Motivációt ad és bölcsességet, hogy hibáinkból tanulhassunk. Segít elfogadni önmagunkat.
Vonzza a gazdagságot és sikert.



email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 16 cm ekkora fát 2 500 ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

2016. június 5., vasárnap

6 köves spirálos szerencsefa

Ez a fa egyedi kérésre készült. A fán 76 db ásványkő van. Az egyik oldalán citrin, karneol és jáspis. A másik oldalon, A másik oldalon kalcedon, akvamari és türkiz kő van.

CITRIN A " PÉNZ KÖVE"

Csakra: napfonat csakra, torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Bak
Elem: föld (sárga, barna), levegő (fehér)
Szín: A világostól az aranysárgáig, átlátszó – áttetsző

Gyógyhatás
A citrin a gyomor és a belek problémáin segít. Ösztönzi az emésztőszervek és belső elválasztású mirigyek tevékenységét. Hatással van a hasnyálmirigyre is, így jó cukorbetegség ellen. Csökkenti a koleszterinszintet.
Mivel segíti a méreganyagok kiválasztását, így használhatjuk méregtelenítő kúrák során.

Lelki hatás:
A citrin védelmezi és megtisztítja auránkat, eltávolítja a negatív energiákat, pozitív, örömteli rezgéseket áraszt. A negatív érzelmeket átalakító hatásának köszönhetően segít a problematikus kapcsolatok helyrehozásában Megteremti a frissesség és biztonság érzését.
Erősíti a intuitív oldalunkat, a szellemi érzékenységünket, koncentrációt és tetterőt.
Támogatja a rugalmas döntéshozatalt, és segítségével reálisabban felmérhetjük a valós helyzetet.
A napfonat csakrára kifejtett hatása révén nyugalmat biztosít. Megértést és bölcsességet teremt, támogatja a bennünk rejlő örömöt és optimizmust. Motivációt ad és bölcsességet, hogy hibáinkból tanulhassunk. Segít elfogadni önmagunkat.

Vonzza a gazdagságot és sikert.

KARNEOL

Csakra: gyökércsakra, nemi csakra
Csillagjegy: Kos, Bika, Ikrek, Oroszlán, Szűz, Vízöntő
Elem: tűz, levegő (sárga)

Gyógyhatás:
Hatásos gyomor és mindenféle bélbetegség ellen, mint pl. bélgyulladás, szorulás, bélgörcsök, bélflóra-szabályozás esetében. Hat a vérre, az azzal kapcsolatos problémákra, javítja a vérképet, oldja a vérrögöket, segít elállítani a vérzést. Használhatjuk anyagcsere problémák esetében is, javítja a szervezet ásványi- és tápanyagfelvételét. A karneol segít a vese- és hólyagkövek feloldásában.
Kitűnően használható az un. "női" betegségeknél, mint a petefészek problémák, petefészek gyulladás, petefészek daganatok, fájdalmas havi vérzés, altesti fájdalmak, miómák, ciszták és egyéb gyulladások esetén.
A karneol csökkenti a koleszterinszintet is. Hatással van a lépre, a májra, a gyomorra és a nyirokérrendszerre. Feszesebbé teszi a kötőszövetet, jól hat érfájdalmak és visszér esetében.
Csalánkiütés ellen is hatásos.

Lelki hatás:
Ez a kő magabiztosságot, merészséget, kezdeményezőkészséget és nyitottságot reprezentál. Segít abban, hogy környezetében otthonosan és kényelmesen érezze magát az 

JÁSPIS

Csakra: a jáspis változatainak megfelelően minden csakra
Csillagjegy: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Nyilas, Bak, Halak
Elem: föld, tűz (piros)
Színe: minden szín, sárga, barna, vörös, zöld, csíkos vagy foltos. Ritkán áttetsző

Gyógyhatás:
Az óceán jáspis az emésztőrendszeri problémák közül a gyomor és bélrendszer kezelésében bizonyul hatásosnak, csökkenti ezen területek fájdalmát, gyulladásos megbetegedéseit.
Csökkenti a testszagot. Segít a torok, hangszálak megbetegedésinél is.

Lelki hatás:
A vörös jáspis erősíti és élénkíti a testet, növeli az akaraterőt, a dinamikát és a tetterőt éppúgy, minta türelmet, kitartást és a szerénységet.

A vörös jáspis erősebbé és élénkebbé teszi a testünket és kifejleszti bennünk az élet ajándékaiért érzett hálát és köszönetet. 

KALCEDON

Csakra: torokcsakra
Csillagjegy: Ikrek, Rák, Szűz, Nyilas, Bak
Elem: levegő, némi víz (fehér változat)
Szín: szürke, szürkéskék, szürkészöld, szürkésfehér

Gyógyhatás:
Mivel a kalcedon főleg a torokcsakra területén fejti ki hatását, általában e tájék betegsége és zavarai esetén alkalmazzák. Hat az olyan légúti megbetegedésekre, mint például a torokgyulladás, a hörghurut akut és krónikus formája, a rekedtség, torokfájás, gégehurut, pajzsmirigy és betegségei ellen. A beszédképességet javító tulajdonságai miatt beszédzavarok és dadogás ellen is alkalmas. A torok területén jelentkező blokádokat felszámoló hatása miatt a kő ragadványneve: " a szónokok köve". A kalcedon a szemnek is jó orvossága, különféle szempanaszok és zöld hályog esetén is alkalmazzák.

A kalcedon hatása a lélekre:
A kalcedon segít elhatárolódni a lelki megterhelésektől, nyugtat, ellazít, megszünteti a belső nyugtalanságot, fokozza a terhelhetőséget. Nem csupán az agressziót építi le, hanem megkönnyíti a mások agressziójával való elbánást is, sőt tudatosítja bennünk saját, gyakran elfojtott agressziónkat. Harmonizálja és megnyugtatja az indulatokat is. Segít a lelki traumák feldolgozásában, visszaadja önbizalmunkat és az elevenség érzését.

AKVAMARIN

Csakra: torokcsakra
Csillagjegy: Bika, Ikrek, Rák, Szűz, Mérleg, Skorpió, Halak, Vízöntő
Elem: víz
Szín: világoskéktől a zöldeskékig, átlátszótól az áttetszőig

Gyógyhatás:
Szabályozza a hormonháztartásunkat, irányítja az enzimek és a hormonok termelődését. Erősíti immunrendszerünket, megóv az érelmeszesedéstől, izomgyengeségtől és a csontok törékenységétől, merevségétől. Bőrallergiát is lehet vele kezelni.
Hasznos  még torokfájásra, megduzzadt mirigyekre és pajzsmirigyproblémákra, összehangolja a hipofízist és a pajzsmirigyet, szabályozza a növekedést. Általános frissítő hatása van. Erősíti a szervezet tisztító feladatokat ellátó szerveit; jótékonyan hat a szemre, az állkapocsra, a fogakra és a gyomorra. Egyaránt segítséget jelent a rövid- és a távollátásra.
Ha lefekvés előtt a párnánk alá tesszük, akkor megvéd a lidérces álmoktól, erősíti a nyirok-, Thymus- és pajzsmirigyet, megelőzi az anyagcserezavarokat, nyugtatja idegeinket.

Lelki hatása:
Fokozza a magabiztosságot és csökkenti a depresszív hangulatokat. Erősíti a szerelmet és a hűséget. Párkapcsolatban kifejezetten jó, hogy ha mindkettőjüknél van egy-egy akvamarin, mert a nehezebb pillanatokban is szükséges erőt kölcsönöz.
Támogatja a kitartást és a túlélési képességet. A mindennapi tevékenységekben széles látókört és előrelátást ajándékoz, célratörővé tesz.

TÜRKIZ

Csakra: torokcsakra, homlokcsakra 
Csillagjegy: Bika, Mérleg, Nyilas, Vízöntő, Halak
Elem: víz, levegő
Színe: halványkék

Gyógyhatás:
Az egyik leghatásosabb gyógyító kő. A türkinit erősíti a test meridiánjait és a finom energiamezőket. Erősíti a fizikai és a pszi immunrendszert, regenerálja a szöveteket, támogatja a tápanyagok felszívódását, enyhíti a szennyeződések és a vírusok okozta fertőzéseket. Gyógyítja az egész testet, különösen a szemet, beleértve a hályogokat is. Csökkenti a savtúltermelődést, jótékonyan hat a köszvényre, a reumára és a gyomorra. Gyulladáscsökkentő és méregtelenítő hatású, enyhíti a görcsöket és a fájdalmat.

Lelki hatás:
Erősítő kő. Megszünteti a mártíromságra való hajlamot vagy az önszabotázst. Belső nyugalmat biztosít, miközben nagyon is éberek maradunk, és segíti a kreativitást megnyilvánulását. Megszünteti a hangulathullámzást, és belső nyugalmat biztosít. Romantikus szerelemre ösztönöz.
Védelmet nyújtó kő, és emberemlékezet óta amulettként használják. A harmadik szemre téve erősíti az intuíciót és elmélyíti a meditációt. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban.
A türkiz tisztító kő. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finom testekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. Empatikus és kiegyensúlyozó kő. Támogatja az önmegvalósítást és a kreatív problémamegoldást; csillapítja a lámpalázat, ha tömeg előtt kell beszélni.

email cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 20 cm ekkora fát 4 000 ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

Telefon szám: 20/5938-003

Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)