2011. október 30., vasárnap

Krémecske

Egy kis aranyos krémecske, mintha bele is haraphatnánk. Ez a kis fa is még a tavaszt idézi. Pedig egyre jobban közeledik a tél. Akkor már sajnos kopárok a fák, de úgyis gyönyörűek tudnak lenni.
14 cm magas.


2011. október 23., vasárnap

Mini-kék

Úgy néz ki ez az utolsó fa amit zöld háttérrel is feltudunk rakni. Mivel sajna vége a nyárnak. Kezdődik az ősz a sötétség, talán ez a kis fa egy kissé még visszaadja a nyarat.
12 cm magas.



2011. október 9., vasárnap

Rózsaszín-metálcsavart

Mivel már megvették tőlem az elődjét és blogomon a legnézettebb fa. Úgy éreztem, hogy újra elkészítem kicsit másként, mint amilyen a régi volt.
20 cm magas.



2011. október 2., vasárnap

Happiness factory

Sajnos kezd vége lenni a nyárnak, ezért úgy tűnik én is kezdek a sötétebb színekhez vonzódni. Tetszett ez a kék és a piros és főleg az áttetsző üvegkavics. Ahogy kap egy kis fényt olyan mint a holdfény az éjszakában.
16 cm magas.



2011. szeptember 25., vasárnap

Lépcsős bonsai

Mikor összeállítottam folyamatosan az járt a fejembe, hogy olyan mintha több emeletes házat lépnék meg. Ezért adtam neki ezt a nevet. Ez a fa egy kicsit más mint amit eddig készítettem és elég nagy kihívás volt az összeállítása.
20 cm magas.


2011. szeptember 18., vasárnap

Bogyócska

A név kereséssel úgyszintén gondba voltam. Ezért így ránézésre bogyócska lett a neve. Már mondtam, hogy egyre nehezebb róluk írni és egyre nehezebb nevet is adni nekik.
14 cm magas.

2011. szeptember 11., vasárnap

Kék bonsai

Nagy kihívás volt ezt a fát elkészíteni. Többször szétszedtem és újra összeraktam. A végeredmény így sikerült.
20 cm magas.




2011. szeptember 4., vasárnap

Lilaakác

Mindig is vonzott, hogy elkészítsek egy lilaakác fát. Hiszen Magyarországon az egyik legszebben virágzó fa. Gyönyörű ahogy kinyitja szirmait és nagyon jó méz illata van. Mikor fűztem a gyöngyszemeket folyamatosan egy ének járt a fejembe. Szerintem nagyon sokan ismerik azt a dalt. (lilaakácok minek a szív ha  úgy fáj...)
20 cm magas


2011. augusztus 28., vasárnap

Lila gyöngyszem

Nagyon szerettem volna felrakni egy lila fát. A gyöngy nagyon megtetszett mikor megkaptam és ez lett a végeredmény.
19 cm magas.



2011. augusztus 21., vasárnap

Kékes

Egyre nehezebb a fáimnak nevet adni. És egyre körülményesebb is írni róluk. De erről a fáról folyamatosan a Kékes-hegy jut az eszembe. Ezért kapta ezt a nevet ez a fa.
14 cm magas.



Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)