2013. április 14., vasárnap

Égbolt

 Ez a fa 33 ággal készült 990 db gyöngy van rajta.
Kék áttetsző dekorkővel díszítettem, üveg tányérba ragasztottam.
A kék szín nagyon sok ember kedvence, hiszen ha felnézünk az égre gyönyörű kék tud lenni. Valamikor a Dunánk is tiszta kék volt, mint az ég. A kék tulajdonképpen az önkifejezés színe is, hozzá tartozik a torokcsakránkhoz.

16 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

2013. április 7., vasárnap

Aventurin szerencsefa

 Ez a szerencsefa 50 aventurinnal készült.



Csakra: szívcsakra
Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg, Nyilas, Vízöntő
Tulajdonságai:
Szín: szürkészöld, zöld, vörösesbarna, áttetszőtől az átlátszatlanig

Gyógyhatása:
Gyógyhatása testi síkon leginkább a bőrünkre való pozitív hatásában írható le. Alkalmazzák allergia, kiütések, ekcéma, pattanások kezelésénél. Egyszerűen érintsük meg vele a kezelni kívánt bőrfelületet, vagy készítsünk kristályvizet belőle úgy, hogy egy éjszakára vizes tálkába helyezzük az aventurint.
Bélproblémák esetén is hatásos segítség lehet; hasmenés és székrekedés is sikeresen kezelhető vele.

Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
A kő viselőjének növeli a környezete iránti alkalmazkodóképességét, toleranciáját és segíti a konfliktusok egyszerűbb megoldását.
Segíti az igaz barátok megtalálását és azok megtartását.



A fa magassága:12 cm
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

baraczne@gmail.com

2013. április 2., kedd

Encián fa

 Ez a fa 76 ággal készült és 2200 db gyönggyel.
Élvezet volt megfűzni ezt a fát. A szép kékje miatt és az érdekes zölddel.
A kék az önkifejezés egy formája és a zöld a megújulás.



16 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

2013. március 24., vasárnap

4köves szerencsefa

Ez a fa 250 db és 4 fajta ásványkőből készült. Labradorit, hegyikristály, jade és lapis lazuli van rajta.
Szeretnék csak a kövek lelki hatásáról írni.

Hegyikristály


Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.
A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír.
 


Jade

Lelki hatása: 
A jade a tisztaság és a nyugalom jelképe. Keleten nagyra értékelik, a lelki béke bölcsességét jelképezi. A szívcsakrával társítják, növeli és táplálja a szeretetet.
Védelmet nyújt, távol tartja az ártalmakat. Azt tartják róla, hogy vonzza a szerencsét és a barátságot.
A keleti filozófia szerint a kezünkben tartott, vagy masszírozásra használt jade tulajdonságai átáramlanak a testünkbe.
Pszichológiailag a jade stabilizálja az egyéniséget, létrehozza az ész és a test egységét, növeli az önállóságot.

Lapis lazuli

Lelki hatása: 
A lazurit figyelmet és ugyanakkor nyugalmat hoz ki belőlünk, hogy rátalálhassunk a belső igényeinkre és komolyan vegyük azokat. Segít, hogy kiálljunk a magunk igaza mellett, támogatva ezzel önbizalmunkat. 
A homlokcsakrához kapcsolódva tudatosulnak az elnyomott érzelmek, szabaddá válik az út az intuíciónk számára. Még a szégyenlős emberek is nyitottabbá válnak, könnyebben közelednek és teremtenek kapcsolatot a körülöttük lévő világgal.
A kőben lévő pirit segít a mindennapi életünk jobb szervezésében, a mindennapi dolgainkat megerőltetés nélkül végezhetjük el segítségével.
A párna alá helyezett lazurit kődarabkának köszönhetően reggel frissen és fáradtság nélkül kelhetünk fel ágyunkból.
A lazurit segít problémáink feldolgozásában, sorsunk elfogadásában, így megajándékoz egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élettel.

Labradorit

Lelki hatása: 
Pszichológiailag: a labradorit eloszlatja a félelmet, a bizonytalanságérzetet és a korábbi csalódásokat, de beleértve az előző életekben elszenvedetteket is. Erősíti a hitet önmagunkban, és a bizalmat az Univerzumban. Eltávolítja mások kivetítéseit, különösen azokat a gondolatformákat, amelyek az aurára kapcsolódnak rá.A labradorit megnyugtatja a túlságosan tevékeny elmét, energiával tölti fel a képzeletet, és új ötleteket szül. Az elemzést és az ésszerűséget egyensúlyba hozza az ösztönös megérzésekkel. Elmélkedésre és önelemzésre késztet. Az intellektuális gondolkodást az intuitív bölcsességgel egyesíti, eloszlatja az illúziókat, lehatol a dolgok gyökeréig, s megmutatja a gondolatok és a tettek mögött rejtőző valódi szándékot. A labradorit hasznos társ változások idején; erőt és állhatatosságot biztosít. Az átalakulás köve; előkészíti a testet és a lelket az emlékezési folyamatra.


A fa magassága:22 cm
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

baraczne@gmail.com

2013. március 17., vasárnap

Labradorit szerencsefa

Ez a szerencsefa 50 labradorittal készült.

Csakra: torokcsakra, szívcsakra
Csillagjegy: Bak, Halak.
Elem: víz =(némi föld)
Színe: szürkéstől a feketéig, kékkel, sárgával színezve.

Gyógyhatása: a labradorit jó hatással van a szem és az agy rendellenességeire, oldja a stresszt, szabályozza az anyagcserét. Gyógyítja a megfázást, a köszvényt és a reumát; egyensúlyban tartja a hormonokat, csillapítja a menstruációs feszültséget, és csökkenti a vérnyomást. Radionikus kezelésben tanúként használható, hajszálpontosan megjelöli a rendellenesség okát.

Pszichológiailag: a labradorit eloszlatja a félelmet, a bizonytalanságérzetet és a korábbi csalódásokat, de beleértve az előző életekben elszenvedetteket is. Erősíti a hitet önmagunkban, és a bizalmat az Univerzumban. Eltávolítja mások kivetítéseit, különösen azokat a gondolatformákat, amelyek az aurára kapcsolódnak rá.A labradorit megnyugtatja a túlságosan tevékeny elmét, energiával tölti fel a képzeletet, és új ötleteket szül. Az elemzést és az ésszerűséget egyensúlyba hozza az ösztönös megérzésekkel. Elmélkedésre és önelemzésre késztet. Az intellektuális gondolkodást az intuitív bölcsességgel egyesíti, eloszlatja az illúziókat, lehatol a dolgok gyökeréig, s megmutatja a gondolatok és a tettek mögött rejtőző valódi szándékot. A labradorit hasznos társ változások idején; erőt és állhatatosságot biztosít. Az átalakulás köve; előkészíti a testet és a lelket az emlékezési folyamatra.




A fa magassága:12 cm
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

baraczne@gmail.com

2013. március 10., vasárnap

Életfa kicsit másként

 Ez a fa 76 ággal készült és 2128 db kásagyöngy van rajta.
Újra elkészítettem ezt a fát, mert nagyon sok embernek tetszett. Szép fehérségével, üdeségével felvidítja az embert. A fehér szín mindig és sok mindenkinek a kedvence. Legtöbbször azt mondják, ez a szín megy legjobban a bútoraikhoz. Ha ránéznek, mindig kicsit a tavaszt idézik szívükben.
21 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

2013. március 3., vasárnap

Pálmafa trió

Ezen a pálmafán 4050 db gyöngy van és a kókuszdió 756 db gyöngyből áll.
Érdekes volt megalkotni magát a pálmafát újra. Láttam egy nagyon szép tengerparti képet, amelyen éppen 3 pálmafa nőtt ki egymás mellett. Úgy éreztem ezt érdemes megalkotni.
A zöld úgyis a felszabadulás színe, megnyugtatja a szemet és jól érzi magát tőle az ember.
24 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

2013. február 24., vasárnap

Lilu

Ez a fa 33 ággal készült, 660 kásagyöngy van rajta.
A színeknek ugyanolyan gyógyhatásaik vannak, mint az ásványoknak. A színek egész testünkre kihatnak, lelkünket gyógyítják és az auránkat tisztítják.
A lila szín hat a harmadik szemre és a koronacsakránkra. A zöld hat a szívcsakránkra és a szeretet kihozza. Zöld szín a megújulást is jelképezi. Ha kimegyünk a természetbe és kezdődik a tavasz, minden kizöldül és a szívünk tel is tele van szeretettel. Vidámak és boldogok vagyunk.
16 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

2013. február 17., vasárnap

Rodonit szerencsefa

Ez a szerencsefa 50 rodonittal készült.


Csakra: szívcsakra
Csillagjegyei: Bika


Gyógyhatás:
A rodonit az autoimmun betegségek, a genetikus betegségek, pajzsmirigyzavarok, hegesedési zavarok, gyomorfekély esetében használható. Hatásos csontritkulással szemben is. Hatására gyorsabban gyógyulnak a sebek, elmúlnak a vérzések. Harmonizálja a szívcsakrát, ezért keringési és szívproblémák esetén is jót tesz. Erősíti a csontokat és a csontszöveteket, izommerevedés és feszülés esetében is jól használható. Segíti a szervezet méregtelenítését, ezért javasolt méregtelenítő kúrák alkalmával.

Lelki hatás:
A rodonit élénkítő hatású kő, ezért nem ajánlott használata pihenések, vagy alvás alkalmával. A rodonit erőt ad nekünk, hogy ha változtatni szeretnénk életünk meg szokott menetén, könnyen keresztül tudjuk hajtani, pl. ha egy új munkahelyet találunk, vagy költözködünk. Örömöt és bizakodást meríthetünk a kő energiájából. Több nyitottságot és magabiztosságot nyerhetünk segítségével.
Megszünteti a félelmet, bátorságot ad. Segítségével a lelki sebek éppolyan gyorsan begyógyulnak, mint a testiek.



A fa magassága:12 cm
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

baraczne@gmail.com

2013. február 10., vasárnap

Turmalin szerencsefa

Ez a szerencsefa 50 turmalinnal készült.
 
Csillagjegy: Mérleg, Skorpió, Bak

Fajtái:
Fekete Turmalin (sörl)
Gyógyhatás: idegrendszer, izomrendszer, ízületi gyulladások, lép, mellékvesék, nyirok, olvasási gyengeség, potenciazavarok, TBC, vérkeringés, vérmérgezés, daganatos betegségek (különösen mellrák)
Lelki hatás: alvás, félelem, koncentráció, negativitás, önzetlenség, tájékozódás zavara

Kék Turmalin
Gyógyhatás: anyagcsere, csecsemőmirigy, garat, hormonok, immunrendszer, nyakszirt, nyirok, pajzsmirigy, paraszimpatikus idegek, rák (előstádiumban), tarkó, TBC, torok, tüdő, vérmérgezés
Lelki hatás: alvás, befeléfordultság, koncentráció, negativitás, pszichoszomatikus betegségek

Rózsaszín Turmalin (Rubellit)
Gyógyhatás: csontváz, hormonok, immunrendszer, ízületi gyulladások, kötőszövet, máj, menzesz, méregtelenítés, nemi betegségek, nyirok, rák (előstádiumban), röntgensugárzás, szív, TBC, terhesség, termékenység, vérmérgezés
Lelki hatás: akaraterő, alvás, bosszúságok, csalódás, félelem, kapcsolatok, kezdeményezés, kifejezőkészség, koncentráció, önbecsülés, passzivitás, pszichoszomatikus betegségek, szexuális problémák, szorongások, világosság

Rózsaszín-zöld Tumalin
Gyógyhatás: anyagcsere, hormonok, TBC, vérmérgezés
Lelki hatás: alvás, egyensúlyban tartás, kifejezőkészség, negativitás

Zöld Turmalin
Gyógyhatás: csecsemőmirigy, epe, gyerekbetegségek, hormonok, idgek, influenza, nyirok, sejtregenerálódás, szív, TBC, vesék, védelem, vérkeringés, vérmérgezés
Lelki hatás: alvás, családi érzés, hangulatingadozások, harmónia, kapcsolatok, kifejezőkészség, koncentráció

A fa magassága:12 cm
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

baraczne@gmail.com

Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)