2014. november 30., vasárnap

Csakrafa Oroszlán jegy köveivel

Ez a fa megrendelésre készült 200 ásványkő van rajta. Nem oly régen egy kedves hölgy kereset meg azzal a kéréssel, hogy készítsem el ezt a fát, mert egy kedves kolléga nőjük nyugdíjba megy. Sok sok ajándék mellett az én fámat is ajándékba adták neki.
Köszönöm ezt a megtisztelő felkérést neki.
A fán lévő ásványok:
KARNEOL
Lelki hatás:
Ez a kő magabiztosságot, merészséget, kezdeményezőkészséget és nyitottságot reprezentál. Segít abban, hogy környezetében otthonosan és kényelmesen érezze magát az ember. Növeli a motiváltságunkat. Segít nagyobb sikereket elérni karrierünkben, és személyes ügyeinkben, mivel erősítik a belső indíttatásainkat.
HEGYIKRISTÁLY
Lelki hatás:
A hegyikristály minden gyógykővek koronázatlan királya, amely fokozza az összes többi kő hatását. Kiegyensúlyozó, nyugtató hatással bír a lélekre. Hat a szellemi kimerültség ellen. Auratisztító, erősítő és védelmező. Növeli a kifejezőerőnket, kiegyenlíti a lelki diszharmóniát, aktiválja a felettes tudatunkat. Segít a felettes énnel való összeköttetés megteremtésében, ezért kitűnően használható meditáció alatt. Szellemi fejlődésünket is segíti, illetve szellemi határaink kitágulását. Javítja az intuíciónkat, telepatikus képességeinket.
Használhatjuk a tér atmoszférájának tisztítására, a káros környezeti sugárzás csökkentésére, illetve a lelki sebek gyógyítására.
A hegyikristály egyesek szerint testi, lelki megfiatalító hatással bír.

CITRIN A " PÉNZ KÖVE"
Lelki hatás:
A citrin védelmezi és megtisztítja auránkat, eltávolítja a negatív energiákat, pozitív, örömteli rezgéseket áraszt. A negatív érzelmeket átalakító hatásának köszönhetően segít a problematikus kapcsolatok helyrehozásában Megteremti a frissesség és biztonság érzését.
Erősíti a intuitív oldalunkat, a szellemi érzékenységünket, koncentrációt és tetterőt.
Támogatja a rugalmas döntéshozatalt, és segítségével reálisabban felmérhetjük a valós helyzetet.
A napfonatcsakrára kifejtett hatása révén nyugalmat biztosít. Megértést és bölcsességet teremt, támogatja a bennünk rejlő örömöt és optimizmust. Motivációt ad és bölcsességet, hogy hibáinkból tanulhassunk. Segít elfogadni önmagunkat.
Vonzza a gazdagságot és sikert.
AZ AVENTURIN VONZZA A GAZDAGSÁGOT ÉS A JÓ SZERENCSÉT!
 Lelki hatás:
A zöld szín megnyugtató hatással bír idegrendszerünkre, szívünkre és megkönnyíti ez által elalvásunkat. Segít mélyen meghúzódó haragunk feloldásában, önbizalmunk kiépítésében és lelkesedésünk növelésében.
A zöld aventurin segíti a mélyen rejtőző érzelmi blokkok feloldását, amelyek akár gyerekkorunkban gyökerezhetnek, így segítségünkre lehetnek félelmeink elengedésében.
TIGRISSZEM
Lelki hatás:
Az ásvány nevében minden benne van, amit spirituális síkon nyújtani tud. Elősegíti a "tiszta" szemmel látást, segít, hogy magunkat és a körülöttünk lévő világot perspektivikusabban lássuk, ennek köszönhetően figyelmesebben tekintsünk környezetünkre. 
Ezzel a fokozott megfigyelési képességgel könnyebben tudunk döntéseket hozni és problémákat megoldani. Azoknak az embereknek, akik nehezen hoznak döntéseket, kitűnő választás ez a kő. Ebből a tulajdonságából fakadólag nagyon jól használható a kő tanulmányaink során, vizsgák alkalmával, vagy amikor hirtelen gyors döntéseket kell meghoznunk. 
A tigrisszem megfékezi a túláradó energiákat, izgalmakat, melynek helyét mélységes belső béke és védettség érzete veszi át.
Már a régi időkben is úgy tartották, hogy a tigrisszem olyan kő, amely felvidítja a viselőjét és élesíti az elméjét. Erősíti a barátságokat és megvéd a hamis barátságoktól.
JÁSPIS
A vörös jáspis erősíti és élénkíti a testet, növeli az akaraterőt, a dinamikát és a tetterőt éppúgy, minta türelmet, kitartást és a szerénységet.
A vörös jáspis erősebbé és élénkebbé teszi a testünket és kifejleszti bennünk az élet ajándékaiért érzett hálát és köszönetet.
Erősíti az akaraterőnket és különösen hasznos, ha bátor döntéseket kell hoznunk és megvalósítanunk.
 LAPIS LAZULI
Lelki hatás:
A lazurit figyelmet és ugyanakkor nyugalmat hoz ki belőlünk, hogy rátalálhassunk a belső igényeinkre és komolyan vegyük azokat. Segít, hogy kiálljunk a magunk igaza mellett, támogatva ezzel önbizalmunkat. 
A homlok csakrához kapcsolódva tudatosulnak az elnyomott érzelmek, szabaddá válik az út az intuíciónk számára. Még a szégyenlős emberek is nyitottabbá válnak, könnyebben közelednek és teremtenek kapcsolatot a körülöttük lévő világgal.
A kőben lévő pirit segít a mindennapi életünk jobb szervezésében, a mindennapi dolgainkat megerőltetés nélkül végezhetjük el segítségével.
A párna alá helyezett lazurit kődarabkának köszönhetően reggel frissen és fáradtság nélkül kelhetünk fel ágyunkból.
A lazurit segít problémáink feldolgozásában, sorsunk elfogadásában, így megajándékoz egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb élettel.

imail cím: baraczne@gmail.com
A fa magassága 25 cm ekkora fát 8 000 ft-ért készítek + postaköltség.
Akár más méretben más horoszkópkővel is megrendelhető. Ha van valami egyedi kívánságod én szívesen teljesítem. Személyesen is megtekinthetőek időpont egyeztetéssel.

2014. november 23., vasárnap

Nagy asztali Zen kert

Mire is jó a Zen kert?
A zen a buddhizmus filozófiája. Eredeti jelentése: a tudat koncentrációja. Valódi, mélységes csend, zavartalan meditáció. A békés percek mély átéléséhez kiválóan használható ez az asztali zen kert. Ajándéknak, dísznek is kiváló, meglepetésként adva egyedi, hasznos, dekorációnak használva pedig egy csepp keleti hangulatot varázsolhatunk vele dolgozóasztalunkra vagy otthonunkba.
Hogyan használjuk a kertet ?
Életünk minden egyes pillanata döntések sora, mely az adott pillanatban valamilyen úton, valamilyen irányba visz, és amin mindig ott az újabb döntés, egy változtatás lehetősége is. Ennek felismerésében, ezen utak megtalálásában, és a döntések meghozatalában nyújtanak segítséget a távol-keleti buddhisták megállásra késztető, titokzatosan néma Zen kőkertjei. Ennek leggyönyörűbb példája, a világ leghíresebb Zen buddhista templomának egyedülálló szépségű, és energiájú meditációs kertje, a Kiotói Ryoanji (Békés Sárkány) templom zen kőkertje, melyet a XV. században hoztak létre. A kert csupán 14 sziklából (a 15.-et a teljes elmélyülés állapotában lehet megpillantani) és homokos talajból áll, melyet a buddhista szerzetesek szertartásosan gereblyéznek.

 Ez nem munka, és nem kertrendezés, hanem a meditáció eszköze, a minél tökéletesebb alakzatok, vagy írásjelek megrajzolása segíti elő a belső nyugalom, az ideális lelki egyensúlyi állapot elérését.
Ugyanezt a célt szolgálja a zen kert kicsinyített mása. Nem a méret a lényeg, hanem a tevékenység, amit a kis felületen is ugyanolyan eredménnyel végezhetünk.

Az apró gereblyével vagy az ujjunkkal való rajzoláskor kiüríthetjük fejünket, belsőnkre összpontosíthatunk, és figyelhetjük, hallgathatjuk a kvarchomok finom pergését. Nem szükséges a hagyományos japán írásjeleket elsajátítani, elegendő kör-, és hullámformákat rajzolni, vagy egyeneseket húzni. Ha kész a teljes mű, egy mozdulattal elsimíthatjuk a felületet, szimbolizálva, hogy a tökéletesség múlandó, csupán pillanatnyi állapot, mely sohasem tökéletes, hanem újra és újra törekedni kell annak elérésére.
Mit tartalmaz a kert?

Fa tálca: 30 x 20 cm
Gereblye: 12 cm
Budha: 6 cm
Gyöngyfa: 20 cm
Homok, kavics
 A Zen kert ára:10 000 Ft + posta költség

Zen kert bármilyen méretben megrendelhető.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.comA

2014. november 16., vasárnap

Ezeregy éj - Életfa

Ez a fa 102 ággal készült és 4284 szem gyöngy van rajta.
Piros és szivárványos narancs gyöngyöt használtam.

Pár héttel ezelőtt a piacon egy kedves hölgy és a lánya keresett meg egy fa elkészítésével kapcsolatban. A másik lányának készíttetett velem a leendő szülinapjára egy kék és zöld színű fát amelyet most nem rakok fel mivel még nem kapta meg. Mikor elkészültem a fával személyesen vittem el hozzá. Akkor kaptam tőle egy újabb felkérést, hogy neki is készítsek egy életfát, a fa az amely a képen látható.
Amikor körbe vezetett a lakásába szabályosan elvarázsolt. Nagyon jól éreztem magamat ebben a csodálatos közegben. A szoba amelybe készült a fa 3 stílust jelképezett. Van benne egy kis Török egy kicsi Arab és egy kicsi Egyiptomi.

Az eszembe folyamatosan az Ezeregy éj meséi jártak Ali baba és még sok sok mese. Úgy éreztem magam mintha újra gyerek lennék és úgy távoztam onnan, hogy tele voltam energiával és sok új ötlettel. Köszönöm Magdinak ezt a csodálatos élményt a megrendelést és a képet amelyet elküldött nekem. Köszönöm az engedélyt, hogy felrakhattam az elküldött képet a blogra.
Az életben még csodálatosabb a szoba.        



25 cm magas.
Gyöngyfa bármilyen magasságba, színbe megrendelhető, akár az ágak száma is meghatározható.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel. Ha sürgős mindig vannak kész fáim amelyekről tudok képeket küldeni.
baraczne@gmail.com,

2014. november 2., vasárnap

Asztali Zen kert 4

Mire is jó a Zen kert?
A zen a buddhizmus filozófiája. Eredeti jelentése: a tudat koncentrációja. Valódi, mélységes csend, zavartalan meditáció. A békés percek mély átéléséhez kiválóan használható ez az asztali zen kert. Ajándéknak, dísznek is kiváló, meglepetésként adva egyedi, hasznos, dekorációnak használva pedig egy csepp keleti hangulatot varázsolhatunk vele dolgozóasztalunkra vagy otthonunkba.

Hogyan használjuk a kertet ?
Életünk minden egyes pillanata döntések sora, mely az adott pillanatban valamilyen úton, valamilyen irányba visz, és amin mindig ott az újabb döntés, egy változtatás lehetősége is. Ennek felismerésében, ezen utak megtalálásában, és a döntések meghozatalában nyújtanak segítséget a távol-keleti buddhisták megállásra késztető, titokzatosan néma Zen kőkertjei. Ennek leggyönyörűbb példája, a világ leghíresebb Zen buddhista templomának egyedülálló szépségű, és energiájú meditációs kertje, a Kiotói Ryoanji (Békés Sárkány) templom zen kőkertje, melyet a XV. században hoztak létre. A kert csupán 14 sziklából (a 15.-et a teljes elmélyülés állapotában lehet megpillantani) és homokos talajból áll, melyet a buddhista szerzetesek szertartásosan gereblyéznek.
 Ez nem munka, és nem kertrendezés, hanem a meditáció eszköze, a minél tökéletesebb alakzatok, vagy írásjelek megrajzolása segíti elő a belső nyugalom, az ideális lelki egyensúlyi állapot elérését.
Ugyanezt a célt szolgálja a zen kert kicsinyített mása. Nem a méret a lényeg, hanem a tevékenység, amit a kis felületen is ugyanolyan eredménnyel végezhetünk.

Az apró gereblyével vagy az ujjunkkal való rajzoláskor kiüríthetjük fejünket, belsőnkre összpontosíthatunk, és figyelhetjük, hallgathatjuk a kvarchomok finom pergését. Nem szükséges a hagyományos japán írásjeleket elsajátítani, elegendő kör-, és hullámformákat rajzolni, vagy egyeneseket húzni. Ha kész a teljes mű, egy mozdulattal elsimíthatjuk a felületet, szimbolizálva, hogy a tökéletesség múlandó, csupán pillanatnyi állapot, mely sohasem tökéletes, hanem újra és újra törekedni kell annak elérésére.


Mit tartalmaz a kert?

Fa tálca: 15x20cm
Gereblye: 12 cm
Budha: 4 cm
Gyöngyfa: 16 cm
Homok, kavics
 A Zen kert ára: 6 000 Ft + posta költség

Zen kert bármilyen méretben megrendelhető.
Személyesen is megtekinthetőek előzetes egyeztetéssel.
baraczne@gmail.com

Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)