2011. március 27., vasárnap

Kék fűzfa

Ez a fa azért tetszik, mert olyan szép csavart az egész. Most olyan sok minden nem jut az eszembe róla. Ahogy beállítottuk a tányérba úgy néz ki mint ha vízben állna és kis jégtömbök vannak mellette.
18 cm magas.

2011. március 20., vasárnap

Szerencse pálmafa

Nagy kihívás volt elkészíteni magát a pálmafát. Nagy örömömre szolgált, hogy mégis sikerült. Sokáig tartott míg elkészítettem. Mert először is ki kellett gondolni hogyan fűzzem meg a leveleket. De azért sikerült. Kókuszdiók voltak a legkönnyebbek.

2011. március 13., vasárnap

Gömbfa

Ez az első 3 színű fám. Nagyon örültem neki mikor elkészültem vele. Ennek a fának van egy érdekes történet. Elromlott a mosógépem, tulajdonképpen az egyik legjobb barátom. Hálaistennek a mosógépszerelő elég hamar kijött és megjavította. Hálából megmutattam neki a fáimat és ez a fa nyerte meg tetszését. Így hát oda ajándékoztam neki. Aminek ő nagyon megörült.
20 cm magas.

2011. március 6., vasárnap

Őszi varázsfa

Igaz hogy a tavaszt várom inkább, de ez a fa mégis egy kissé őszi jellegű. Nagyon szívesen nézegetem, mert a narancssárga és a barna gyöngy nagyon szépen világít a fényben.
22 cm magas



Címkék

Aásványk (1) Aásványköves fa (2) achát (1) ajándék (261) akrilfesték (2) akvamarin (2) alkonyat (1) álom (1) ametiszt (8) ametrin (1) angyal (1) ásvány (1) ásványfa (1) ásványkő (104) ásványköves fa (91) aventurin (3) barna (20) bobonsai (4) bogyó (1) bohém (1) bonsai (23) bonsai fa (6) bordó (31) botswana achát (1) botswanai achát (1) bőr (8) bőrszál (8) bronstár (2) bronstár kásagyöngy (13) budha (6) busójárás (1) citrin (4) csakahazait (2) csakra (1) csoportkép (2) dekoráció (5) dekorkő (236) dekorkő bronstár kásagyöngy (1) dísztárgy (191) drót (214) drótfa (188) drótra (1) egyedi (4) éjszaka (1) ékszer (10) életfa (11) érdekes (1) esküvő (42) eskűvő (3) eskűvőt rőzsakvarc (1) évforduló (5) ezotéria (9) ezüst (3) ezüstszínű (8) fa (11) fehér (91) Fehér akácfa (1) fekete (24) fekete gránit (2) festék (4) festés (1) fluorit (1) füstkvarc (1) fűzfa (1) gipsz (1) gránát (2) gránit (162) gyöngy (7) gyöngyfa (172) gyöngyfák (1) gyöngyfűzés (178) gyöngyfűzés gyöngyfa (5) gyurma (1) hazai (1) hegyikristály (8) hegyikrstály (1) hematit (1) hobby (190) holdkő (7) homok (7) hungári (5) Hungária (1) indiai-achát (1) jacaranda (1) jade (2) jáspis (2) kalcedon (1) kalcit (1) kapocs (8) karneol (4) kásagyöngy (108) kavics (6) kék (44) ķék (1) képjáspis (1) keresztelő (28) kézelkészült (1) kézműves (178) kézműves alkotás (1) kézzel készült (1) kicsi (1) körtefa (1) különleges (1) különlegesfák (4) labradorit (2) lakberendezés (152) lánc (2) lapis lazuli (2) leopárd jáspis (1) lia (18) lila (35) lilaakác (1) macskaszem (1) magyar (4) malachit (29) márvány (138) medál (10) meditáció (1) mohaachát (1) mohács (1) narancs (5) narancssárga (2) nászajándék (2) névnap (2) obszidián (2) ónix (6) ónix ametiszt (8) ónix ametiszt rózsakvarc (9) ónix ametiszt rőzsakvarc (19) orgona (3) otthon (4) ösz (1) ősz (10) öves fa (1) pálma (1) pécs (1) pénz (40) peridot (1) pink opál (2) piros (16) rézdrót (48) rézdróttal (3) rodonit (1) rózsakvarc (3) rózsaszín (57) rutilkvarc (1) sáega (1) sárga (25) sárga jade (2) sólyomszem (1) szerencsefa (188) szerencsefa hobby (5) szodalit (2) szodolit (1) szőlő (1) születésnap (1) szülinap (1) szüret (1) tányér (72) tavasz (4) tejkv (3) tejkva (2) tejkvar (6) tejkvarc (27) tigrisszem (2) trónok harca (1) turmalin (2) unakit (1) varsafa (1) Vegyélhazait (7) virágzó (9) vörös aventurin (1) vörös jáspis (1) wooden beads (12) zen kert (5) Zenkert (1) zöld (60) zuzmó (1)